Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-03-10 / 7. szám

102 hol a felbőszült folyam vízalatti partjait terebélyes törpe fűzfák jelölik. A folyam e tájékon kanyarodóban lévén, az átkelő vadászok a túlpartok közelében egymást többé nem láthaták. Most egy tompa durranás hallszik s utána csakhamar iszonyú kiáltozás , mellynek értelmét a sivító szél magával ragadja. A valamennyi közt legnyomorúltabb lélekvesztő tudniillik síkvízre kapott s a rajta volt vadász ütötte a szörnyű lármát, melly közben a legtéresebb csolnakon levő felé integetett. Azon véleményben , hogy vad esett, melly amazok által meg nem keríthető , az erős csolnakás part mentében, szél és hullám miatt nagy lassúsággal, feléjök hajtott s a mint a kanyarulat meghaladtával a láthatár tágulni kezdett, figyelve azon irányra, melly felé a folyvást kiáltozó mutogatott, — gazdag ágazatú, kurta, bogasderekú fűzfa zöld ernyözetén, egyik jeles vadásztársunk óbégató vizsláját pillantá meg. Derék vizsla, gondolá magában a nagy küzdelemmel előtörtető csolnakász : a lelőtt vad bizonyosan a korona ágai közé esett s érte nem mászhatván , azt esdekli olly türelmetlenül. — Nem úgy volt. A mint a csolnak nagy bajjal egészen a fa közelébe jutott, a vadász döbbenve pillantá meg, hogy a Tiszára hajló ágak egyikét mindkét kezével megragadva, kedvelt vadásztársunk a felkorbácsolt Tisza ellenállhatlan árjának esett martalékául ; evező embere pedig a fa odvas derekába csimpeszkedve, mind a kettő élethalállal küzd. Borzasztó helyzet. Nehéz téli öltönyökbe burkoltan , a rohanó Tisza vad hullámai közé sodortatva s egy gyarló füzfaágtól feltételezett életkérdés combinatióira szorítkozva, mondhatom , nem irigylendő állapot. Hát a csolnak? Igen : a lélekvesztő egy dobásnyira tőlük felfordulva lebeg a Tisza habzó tükörén. Fontolgatásra nem maradt idő. A téres csolnak a folyam által hányatott testhez erőszakoltatván, ez, nem csekély fáradsággal a csolnakba lön emelve, pórúl járt vadásztársunkat pedig a megragadt ág elbocsátására szóliták fel; ámde az ekkorra már megmerevült kezek a hajlongó ágat vaskapocsként tárták elválaszthatlanúl; az ágat kelle tehát ketté törni s a félig dermedt test csak azután hanyatlott le a csolnakba. Maga az életveszélyezett ladikhajtó is, noha edzett ember, csak nehezen bírt a hozzá tolt csolnakba bemászni. Ezután a felfordult lélekvesztő hozatván rendes állásába, az egész társaság ismét melegre vergődött, hol minden ember új életre és elevenségre ébredvén, a bekövetkezett est, mintha baj se történt volna, vidorság tekintetében még mindig az emlékezetesebbek közé sorozható. Azokra nézve, a kik a lélekvesztö felborulásának sorát vágynak tudni, röviden előadom : hogy a biztos lövés után, melly egy bakcsó életét oltá ki, a vizsla a ladikból hirtelen kiugrott sugyan e pillanatban az evező lapát is lökhetett a hullámok felett gonoszul hánykódó kisded edényen, mire ez rögtön felborult s elég szerencse hogy a bukás a fűzfa gallyai alatt történt és hogy a megragadott ág, nem megvetendő terhe alatt, segély érkeztéig, melly nem is olly hamar történt, össze nem recscsent. A puskát másnap a halászok három ölnyi mélységből horgászták ki. Távozzunk el most már a vizektől, mellyek a múlt évben, vadszegény hely zetüknél fogva, megszűntek vadásztérekül szolgálni s tekintsünk szét a szárazon, hol a vadász, hellyelközzel mégis csak szerencsés lőn egykét élvezetes esélyhez juthatni. A kocsisok, az imént elbeszélt tiszai kirándulás után, mint minden illy alka-