Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-03-10 / 7. szám

101 teket alkotván : ezek, az állatország szárnyas vadainak minden fajával többnyirej dúsan népesitvék. Itt ismét emlékezetbe kell hoznom múlt évi közleményemet, mellyben alföldünk e vadregényes Tiszavidékét lélekemelő tájkép gyanánt iparkodtam feltüntetni, nem mulasztván el egykét vadászesély ecsetelésével fűszerezni kirándulásainkat, minőket Tiszavidékünk ezen pontjaira főkép tavaszi verőfényes tiszta napokban — midőn már a vadkacsa hozzánk költözése s elpárzásának ideje beállott — évenként irányozni szoktunk. Ismétlésekbe tehát nem bocsátkozom , hanem igénytelen közleményem fonalát újból megragadva, a szives olvasó figyelmét tüzetesen a múlt évi tiszavidéki vadászatainkra vezérlem. Múlt évben, belhatáraink vizeinek eltűntével nem egyszer történtek kirándulások a tiszai nádasrétekre , tolyvást azon biztos reményben : hogy, ha valahol a föld kerekségén, ott majd csak lesz vadkacsahullás a végtelenségig. Hiú remény.— Feltűnő volt mindannyiszor, hogy e legbiztosb vízivadásztérek is, a múlt év egész folyama alatt szárnyasok hiányában szenvedtek és így — csolnakászati élveken kívül — vadászélmények előidézésére képesek nem valának. Egy kellemes napon hét-nyolcz csolnak, megrakva avatott és avatatlan vadászokkal , ugyanannyi különböző ponton bujkál a nádasok mélyében s óránként alig ropog egyszer a szerencsésebb csolnakászok minden fegyvere s akkor is egyetlen darab szárnyasra, melly rongyokban hull a víz szinére. Két napi vadászat öt-hat darab tökekacsát és vagy tíz darab sárkányröptü buta szárcsát eredményezett legalább is 50 ftnyi közköltekezés kárpótlása fejében. A vadászhevélyt azonban, mint már megjegyzém, nincs körülmény, melly korlátozhatná. — Jó remény fejében csakhamar új kirándulás lön tervezve s a kivitel a tervet azonnal követé. Gyönyörű de szokatlanúl hideg áprilisi nap volt, mellynek derült alkonyán több jeles fogatú kocsi vágtatott be „lakiteleki" pusztabiró uram keritéstelen udvarára, még pedig most az egyszer előleges értesítés nélkül, úgy hogy a hevenyészett vadásztanyán 18 vendég elfogadására előgondoskodás épen nem tétethetett; de azért egész éjen át, egy szál odavarázsolt czigány szivreható zenéje mellett, egy kis parázsferbli közbevonásával, pipafüst és víg poharazás közt kedélyesen mulatott a vadásztársaság. — Viradatkor azonban a vadászat rendezésével megbízott körtag, szemléjéről visszatérve nagy ihlettséggel kezdi szavalni: „Múltadban nincs öröm, jövődben nincs remény!" — Támad a szél uraim ; a Tisza hullámai tajtékot hányva verdesik a partokat ; a rétség zúgása idáig hallszik s a csolnakok, főkép pedig a teknő nagyságú lélekvesztők hánykodása vészt hozhat a benniilőkre. — Mindegy; a kirándulás csak nem veszhet kárba s a nádasok közt baj nélkül is elbujkálhatunk. A múlatság teljesen megbukott. — Széllel és hullámokkal küzdve, vadászaink több órai hányattatás után a szikrai csárdáig lehatoltak, a hol is, kegyetlenül átfázott testüket fölmelengetvén, noha a csipös szél még mindig keményen fújdogált, a társaság azon merényletre határzá magát, hogy a háborgó Tiszán átevezve, a nap többi részeit az úgi rétekben töltendi. A rendező kiosztá parancsait s a törékeny apró csolnakok életveszély közt ugyan, de mégis csak átvergődtek a Tisza túlsó széleire,