Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-12-30 / 36. szám

567 verve magát, oldalához kapkod, hol a lövés érte. — Az oláhnak volt annyi meggondolása, hogy ezen idő alatt állását oda hagyva, egy alig pár lépésnyi távolságra levő bükkfához rohanjon és annak tetején keressen menedéket. Szerencséje is volt hogy ezt tette, mert hogy a medve szédüléséből magához tért, egyenesen azon irányba rohant, hol a puskás oláh térdelt s ennek ott maradt tarisznyáját összetépve, a lejtön le az erdő felé rohant. Itt a fönebbi oláh legelső szomszédja két golyót küldött a medve gerinczébe, de ez , mintha legkisebb baja sem történt volna, haladt, — így tehát a sorba felállított vadászok, a kik előtt elhaladt—lőttek reá. Mintegy hat lövés történhetett még, midőn már ellankadva, egy kis szakadás előtt két puskás között leült — és nyalta vérző sebét. A két puskás, kik fegyvereiket már azelőtt kilővén a medvére — most üres fegyverrel, tőle alig 10 lépésnyi távolságra, nem épen a legkellemesebb helyzetben érezték magukat, tudván azt, hogy ha a sebzett vad észre veszi, menthetlenül elvesztek.—Mintegy 10 perczig tarthatott e szorongató helyzet, midőn a szomszéd álláson lévő vadászok, hallván a medve nyögését, hárman elősiettek. A medve meglátva őket felakart kelni fekvéséből , de a nagy vérvesztés miatt ereje elhagyta. A vadászok ide érvén, egyikük golyót bocsátott agyába. A medve olly nagy volt, minőre ez idő szerint nem emlékeznek. Ez onnan is kitűnik, hogy hája kiolvasztatván, 45 erdélyi kupa zsirja lett. A következett napokban majd minden felsőbb helyeni hajtásban voltak medvék. — A többi között érdekes volt még, vadászatunk utolsó napjának utolsó hajtása. Ez a Czibles északi részén fekvő Izvoru Balugerulujban folyt le. Csakhamar a hajtás megindúlta után, a kopók mindenfelé özeket kezdettek hajtani. Egy „Czibles" nevű igen jó kopó azonban sokáig egy helyt ugatott. De a vad nem igen mutatkozott hajlandónak kényelmes fekvését oda hagyni, míg végre több kopó gyűlvén oda, jobbnak látta tovább állani. A kopók üldözőbe véve, nem sokára a vadászok jobb szárnya végén álló Jákob nevü oláh puskásra egy nagy medve jött ki. Ez, a medvét mintegy tiz lépésnyire bevárva oldalba lőtte — sa nagyot bődülő vad egy leesett tőkén keresztül hengeredett, szájával marczangolván a vérző sebet. De csakhamar ismét talpra állott — és a nem messze álló oláhot megpillantván, hatalmas ugrásokkal űzőbe vette. Ez szaladt és szomszédjához igyekezett menekülni, de a medve már-már hatalmas tenyerét vállaira tette, midőn az oláh, nagy lélekjelenléttel, báránybőr süvegét lekapva fejéről a medvére dobta, és míg a medve ezt marczangolta, addig az oláhnak sikerült magát a sűrűségben elrejteni. — Es csak is így menthette meg veszélyben forgó életét. A medve már ekkor a sok vérvesztés miatt ellankadva, lassan tovább vánszorgott s a legközelebbi vadásztól mintegy hat lépésnyire, nyögve fájdalmában leheveredett. Ez a végső lövést megadandó elnyomta a ravaszt, de fegyvere csütörtököt mondott. A medve észrevéve őt, végső erejét is öszsze szedte s egy hatalmas ugrással ellenfelénél termett. Ez egy közel álló fára kapaszkodott, de szerencsétlenségére lábát egy nagyon vékony ágra téve — ez letörött s így a medve elérve őt, hatalmas karjaival nem épen a leggyöngédebben kezdte ölelgetni. 32*