Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-02-10 / 4. szám

54 mosásba, mint s miért volt amaz kénytelen a vadászattól elmaradni s a többi. — A vadeb azonban messze a hegység legelhagyottabb részeibe vitt minket, kopár szirtek s veszélyes meredélyek közé , hol az ügyes wallabi csúcsról csúcsra könnyedén szökellt, a felriasztott kesely bámulva tekintett a nem várt csendháborítókra, a fák közt vadgalambok rebbentek fel s a falatot sejtő varjak a kutyák irányát követték. — A változatos talaj mértföldei gyorsan következtek egymásra ; hol ingoványos helyre jutottunk s rengő sás közt és ismeretlen mélységű vízen át lubiczkoltunk ; hol ismét sűrű bozót állotta utunkat, hol ismét nyílt síkságra értünk ki : míg végre egy nagy fatörzs odvába menekült a vadeb s megfordúlva borzként vigyorgott a kopókra. De hisz innen kifüstöljük ő kémét ! mondtuk és meg is tettük ; azonban egy kutyának sem volt kedve belé ragadni, mert felálló seriéivel, kunkorított farkával s bőszen vicsorított fogaival olly félelmetesnek tünt fel, hogy a falka legbátrabb harczosa is szeppenve kustorgott vissza tőle s engedte világgá menni — mi pedig fogadtuk, hogy ha Ítéletnapig is, de követjük s lehúzzuk bőrét. Csak mértföldnyire ment s.egy földnyilásba bújt, mellyet mi azonnal körülvettünk s kevés túrás után hátsó lábai egyikét megfogtuk, erre egy vadász ostorszíjára kötöttük, kivonszoltuk és háta bőrén megragadva, a kutyák közé dobtuk. — De ő ezek közepette rögtön leült s remegve vicsorított fogakkal és hátraszegett fülekkel várta a támadást. Kérem ne mondják tovább, de mi bizon doronggal vertük le és gyilkoltuk meg. Whoo-whoop ! Pár nappal ezután egy kerületi biztos reggelizett velünk, ki a végett volt e vidékre küldve, hogy tudja meg ama tevék tartózkodási helyét, mellyeket a kormány tovább tenyészés végett kibocsátott. Azonnal az expeditióhoz csatlakoztam s kalauzúl egy fekete ficzkót vivén magunkkal, másnap hajnalán megindúltunk az ősvénytelen vadonba, hol csupán a bennszülött volt képes eligazodni. Több órai menet után a fekete szemei felvillantak s diadalmasan mutatott több barna pont körvonalaira, mellyek egy — a tengerbe nyúló földnyelv fövenyes talaján csoportosultak. Nem tudván mint fognak majd a tevék fogadni, nagy óvatossággal közeledtünk feléjük s midőn tovább már nem rejtőzheténk, egyenesen neki lovagoltunk a falkának, azt hivén hogy majd futásnak erednek. Nagy meglepetésünkre s még nagyobb bajunkra azonban tömegestől felkerekedvén , felénk jöttek. Lovainkról rémültökben már szakadt a tajték ; feketénk kék színt váltott ; biztosunk arczán veríték ült, nem tudom a melegtől-e vagy idegeinek miatta ; magamról nem szólok, annyi áll, hogy jobb szerettem volna otthon lenni. A tömeg közeledett, valamennyi olly furcsán mozgatta függő ajkú álkapczáját ; s én hallottam volt, hogy a teve különös harapási tulajdonnal van felruházva. Egyikük olly közel jött, hogy úgy tekintett le ream, mint a Cochin-China kakas tekintene le az eledelet dézsmáló verebre ; s így mi ösztönszerű egyetértéssel mindnyájan megfordúlván, eddig is nagy bajjal tarthatott lovaink annyira felhasználták lábaik gyorsaságát, hogy most már csak az volt a kérdés, ki lesz első ama sürü erdőcskénél, mellybe a tevék nem követhetnek. Olly valami nevetséges látvány volt e három ember, a mint egy ügető tevefalkától űzötten ló halálában szágúldott: hogy félelmünk daczára hangos nevetésbe törtünk ki — s csak lovaink nem fogták fel a helyzet képtelenségét, mert ezeket semmi földi