Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-12-20 / 35. szám

553 egyetlen fa vagy bokor ; a bölény pedig, szügyébe vágott fővel, megtestesült düh gyanánt mintegy húsz yardnyira vágtatott utánam. Én lassítám iramomat s midőn érzém, hogy közvetlenül mögöttem van, hirtelen félreugrottam, hogy kikerüljem. Bajomra weldt-sclioens voltak lábaimon, megcsuszamlottam s hanyatt estem. A bölény nem ment rajtam keresztül s csak egyik hátsó körmével érinté lábamat ; de rohama olly sebes volt, hogy jó ötven yardnyit futott, mielőtt megállhatott. Első pillanatban remélém, hogy most már egyenesen tova megy, de csakhamar láttam , hogy ismét megfordúl s nekem tart. Annyira meg voltam zavarodva, hogy nem tudtam, fussak-e vagy fekve maradjak. Talpra ugrottam még is s a hangyaboly felé kezdtem szaladni, de a bölény ismét nyomomban volt s midőn hátrapillanték, láttam széles homlokát s vérben forgó szemeit, valamint azt is, hogy vére előlábain csurog le. Sebesrohanva jött nekem s csak annyi időm volt, hogy félreszökvén öklelő szarvait kerüljem el, de oldalával súrolva feldöntött s a fegyvert esés közben elejtém." (A bölény ismét túliramlott üldözöttjén s a fordulás és félreugrás párszor még ismétlődvén, a boer végre elérte az óriási hangyabolyt és szerencsésen bele bújt.) „Alig voltam még benn pár perczig s helyzetemet már is nagyon kínosnak kezdém érezni. Fönn s egy yardnyira rézsút lefelé eléggé tág volt a lyuk, de leebb már nagyon keskenyült s lábaim összeszorulva zsibbadtak. Kis vártatva megkisérlettem a mozgást, mert egyik lábamba görcs kezdett állani, de ugyanazon perczben ott termett a vén bölény s fölöttem dobogott, tiporta és rúgta a földet. Aztán letérdelt a hangyaboly fölött, mintha azt hinné, hogy most már agyon nyom. Igyekeztem lenyúlni övemhez csatolt késemért s ezt csakugyan elő is vontam, de a bölény elment, mielőtt megszúrhattam volna s én messzire nem nyúlhattam ki , nehogy fejemet és vállaimat tiprásnak tegyem ki. Egészen bevonúlva kellett maradnom, különben fejemet zúzhatta volna be vagy karomat törhette volna el a bősz állat. Ezenkívül remélém, hogy vérző sebe miatt majd alább hagy dühével; de sehogy sem akart tágítni s én szük helyre beszorított foglyává lettem. " (A bölény künn áll őrt, a boer pedig benn másnemű ellenségre talál s azt hiszi , hogy fekete kigyó ismerkedik lábával.) „Meg voltam győződve, hogy nem sokára érzendem a mérges csípés hatását — s így elveszni egy lyukban, hol valószínűleg soha sem akad rám senki, borzasztó eszme volt. Ezen tűnődve, második éles fájdalmat érzek lábamon s csaknem magamon kivül nagyot ordítok kínomban. Most már határozottan véltem érezni a kígyó marását s veszve hittem magam. Kiáltásomra a bölény meglepettnek látszott s döbbenve nézett körül minden irányban. így vagy úgy, de el kell vesznem ! gondolám kétségbeesetten, kiemelkedtem a lyukból s fogaimat a bölényre vicsorítva, torkom szakadtából bődültem reá a rémület földöntúli hangján. És íme, a bölény a helyett hogy nekem rohant volna, mint erre kész valék s én már is késemet fogtam reá — megrázta fejét, elügetett s midőn pár száz yardnyira volt : lassú döczögéssel ment tovább. Megragadva ezen esélyt, puskámhoz szaladtam, megtöltöttem s látván, hogy a bölény tovább poroszkál és a dombsor túloldalára megy, anélkül hogy vissza is tekintene —- e részről teljes biztosságban éreztem magam. De a kígyó marása. —"