Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-12-20 / 35. szám

552 a bokrok , gyorsan szaladtam egy magas fához, mellyröl az oroszlyánokat láthatni reméltem." „Nem kis bajomba került felmászni a fára, mellynek alsóbb ágait letördelték az ezeken élödö fiatal elefántok. —• De végre fenn voltam a fán s ennek egy kinyúló ágára kúszva, nagy örömemre láthattam a három oroszlyánt. Hatvan yardnyira lehettek tőlem s én biztos helyzetemből boszúra gondolék. A czélozás azonban sok nehézséggel járt, mert fogódzás nélkül ágon ülni és czélozni nem könnyű feladat. — Végtére még is szilárd helyzetre tettem szert s a nagyobbikat vettem czélba. Hibáztam , golyóm magasra vágott s az oroszlyán vad ordítással ugrott a pontra, hova golyóm fúródott, mintha ott keresné az ellenséget. Néhány pillanatig körül tekintgetvén ismét lovamhoz fordúlt s látván hogy a másik hím ugyancsak hozzá látott, nagy dühvel ugrott neki. A fiatal erre elkészültnek látszott, mert azonnal kitért és elsompolygott a támadó elől. Én újra megtöltém a kilőtt csövet s ismét a nagyobbat vettem czélba. Ez úttal sikeresen lőttem; golyóm testébevágott, bár nem tudhattam, hová. Hátulsó lábaira emelkedve borzasztón ordított s aztán a nőstyénnel együtt eltakarodott." „Mihelyt elvonúlt, a fiatal hím azonnal a lónak esett ; fegyverem két dördülése legkevésbbé sem zavarta meg s ezt talán csak valami kurta mennydörgésnek tartá. Ezt is megtiszteltem egy golyóval, de nem halálosan, mert a mint találva érzé magát, a sűrűségbe ugrott és eltűnt. Egy ideig várva még, miután legkisebb neszt sem hallottam , leszálltam a fáról s mert a nap már alant járt, nyergemet fejemre téve ballagtam a tanya felé." De már most , a tanyahelyet megtalálni, ez volt a főnehézség s az elbeszélés legizgalmasb része, olly körülményekkel, mint : az egész éjnek egy fán töltése ; elefántok éjfélt kóborlása; tévelygés a hajnali vastag ködben; egy rhinoceros barátságtalan üdvözlése; átázott öltöny és didergés ; tüz élesztése és rakása; egy lőtt vadmadár megsütése; egy második éj a fán, hol „a körülem czirkáló oroszlyánok vastag mellhangjain kivül, titokszerü és megfejthetlen nesz ütötte meg időnként füleimet." A titokszerü rendesen megfejthetlen lévén, ebben meg kell nyugodnunk ; a történet vége azonban az , hogy az eltévedt vadászt nem falják fel az oroszlyánok, se rhinoceros nem tiporja össze, hanem szerencsésen visszavergődik a szekerekhez , hol a tanyai tűznél, thea és jávorsült mellett beszéli el viselt dolgait. Van a kötetben még több oroszlyán- és elefántkaland s egy boer elbeszélése, mi módon tette őt fogolylyá egy bölény. E boer (hollandi telepes) rég abban a meggyőződésben élt már, hogy a vén bölénybika a leggonoszabb állat e világon s veszedelmesebb az oroszlyánnál is. S ép egy illy bölény volt az, mellyet a boer a nyílt síkon, egy óriási elpusztúlt hangyaboly megöl sebzett meg. „A hangyaboly mögé guggoltan a bölény fejére czéloztam s halálosan találhatni remélém. Lőttem s golyómat mintegy falba vágódni hallám, a bölény pedig nagyot szökött s aztán megállva, bőszülten tekintett körül. Elnyomtam a második ravaszt is s golyóm a lajaoczka tájára vágott. E lövést kapva megpillantotta a füstöt s egyenesen felém jött. Újra tölteni nem volt már időm, felugrottam tehát hogy futásban keressek menekülést, de láttam, hogy ez lehetlen, mert mértföldnyire körülem nem volt