Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-02-10 / 4. szám

50 Ezeket követte „le seigneur d'Axat, Jean de Dax", melléknevén „le Terrible", melly nevét nagyon is heves módon átélt kalandjainak köszönte. A király ugyanis már régóta azon volt, hogy az ö erdeit, mellyek a nemes úréi mellett terülnek el, meghatározott mesgyékkel elkülönítse, mi az akkori időkben mindig hosszas és kicsinyes szertartásokkal szokott történni. A főerdőmesteri hivatalnak , melly ez elkülönítéssel meg volt bízva, Quillanban volt székhelye. A főerdőmester itt lakott s bár a nemesség ez állást az úgynevezett „petite noblesse"-nek, vagyis a kis nemességnek hagyta, mindemellett a czífra czím nem maradt hatás és tekintély nélkül. A főerdőmester gyakran neki készült a határjárásnak, de Jean le Terrible soha sem volt hajlandó magát bármi tekintetben is korlátolva látni s minden alkalmat felhasznált , hogy a kivitelben őt késleltesse vagy gátolja. Egy szép napon, midőn épen ebédnél ül, nagy veres pecséttel ellátott levelet hoznak ; feltöri, olvassa s ránczba szedi homlokát. A levél hivatalos idézés volt. „Ki hozta e haszontalanságot ?" kérdi dühösen. „A főerdőmester úrnak egy hajdúja" ; felel a kérdett alázatosan meghajtva magát. „Egy hajdú? dobjátok ki az ablakon, még pedig azonnal." Ezután lakomáját tökéletes nyúgalommal folytatja, a nélkül hogy az ablakonkidobás ellen tiltakozó hajdúnak s a parancsot lelkiismeretesen végrehajtó inasoknak káromkodása legkevesbbé is zavarná. Az axat-i kastély, mellynek romjai a város fölött emelkedő hegyen máig is láthatók, három oldalán tökéletesen meredek volt, míg a negyediken járhatlan szakadékos ereszkedő vezetett az Aude folyó partjáig. A hajdúnak nagy szerencséjére ép az utóbbi oldalon dobták őt ki s így mire alúl megérkezett, nem volt ugyan még egészen meghalva, de nemis sokkal jobb állapotban : mert lába eltört, karja kificzamodott s bordái és fogai is eléggé szenvedtek a rögtöni tovaszállittatás alatt. A várnagy neje, a jó és kegyes asszony magához vette szegényt s titokban ápolta; de a hajdú kemény ember levén, alighogy csülökre kapott, azonnal visszatért Quillanba, jelentést teendő az esetről, mellynek hire azonban már előbb jutott a főerdőmester füleihez, ki ismervén embereit, nem firtatta tovább a dolgot, hanem fél év múlva a határoszlopot egy veres sziklára állíttatta ki, — s minthogy a két veres szikla közül azt választá, melly mélyen a marquis erdejében állott : ez 80,000 frank értékű jó és szép erdejével fizette meg daczos ellenszegülésének árát. A társak harmadika sir de Poulpry volt. Ez nem tartózkodott olly állandóan Saint-Colombe-i és Montforti kastélyában mint két barátjaaz övéikben, mert Croezusnál is gazdagabb levén, ép kilenczvenkilencz palotával bírt s így elmondhatta, hogy Quillantól Párisig valahányszor éjre betér, mindig otthon hál. — A nép azt beszélte, hogy a kerekszám kedveért még egy századik kastélyt is akart venni , de a király ezt megtudván , csupa irígys égből nem engedte meg. E három nemesember erdei roppant területet foglaltak el.