Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-11-30 / 33. szám

522 dak természetét illetőleg fenálló és még einem döntött kérdések csak igy oldathatnának meg ; kivált pedig a szalonkák vándorlása körüli még homályos kérdésekre nézve nagyon kívánatos volna, ha az ország több vidékéről bekiildenék a lövött szalonkák számát, hogy tudnók minő vonalt választottak leginkább vándorlásuk irányául. Sokan ugyan talán unalmasnak tarthatnák az illy kisebbszerü tapasztalatok feljegyzését , de én nyiltan kimondom, hogy a kis vadászat körébe vágó bármilly csekély élmény iránt is érdekkel kell viseltetnie minden igaz vadásznak. Róth József. A siketfajd-jércze fészkén. A magasabb hegységek ezen igen óvatos s erdőszre és vadászra egyaránt érdekes lakójának természetrajzi leírását már több természetrajzi műben volt alkalmam olvashatni ; azon elszánt kitartását azonban , mellyel ő tojásai s fiai kiköltéséről és neveléséről szorgoskodik, még eddig sehol sem leltem csak egy szóval is érintve ; azért úgy hiszem érdekes leend e lapok tisztelt olvasóira nézve a következő sorok tartalma. A folyó 1862-dik év tavaszán lúczfenyőültetéssel foglalkozánk, midőn munkásaim bizonyos nagy madár fölrepülése által felrezzentve, engem fészkére figyelmeztettek. A fészket, melly egy fiatal lúczfenyőtövében száraz gallyfa közé egyszerűen rakva s alig néhány szál tollal bélelve volt, megtekintvén benne 7 tojást leltem, mellyeket napvilágnak tartva, bekötőiteknek találtam , egynek kivételével. Munkánk lefolyása alatt több izben zavartatott a szegény madár anyai kötelességében , míg végre munkánk előhaladása folytán mégis nyert vagy két napi nyugalmat. Dolgunk végeztével távozáshoz készülénk, midőn ismét eszembe jutott fészkünk, mellyet azon kíváncsiságtól indítva : váljon nem hagyta e oda jérczénk tojásait, megtekinteni kívántam. Csendesen s egész óvatossággal közeledtem tehát a fészekhez, mellyhez már 8 lépésnyire lopóztam volt, midőn jérczénket tojásain nyugodtan ülve találtam, mi közben bizonyos szánalmat esdő tekintettel nézett reám ; felbátorítva a madár ezen kitartása által még közelébb mentem, úgyannyira, hogy egészen a fészek felett állottam s a szegény állat nem hogy tova szállott volna, hanem még szorosabban lapúlt tojásaira, fél szemmel reám tekintve. Ennyi kitartást nem remélve, hozzá hajoltam s háromszor simogattam meg a hü szárnyast fejétől végig egész testén, mi közben olly érzés lepte meg keblemet, hogy nem tagadom, könnyes szemekkel távoztam az annyi hősi feláldozással biró madártól , eszembe jutván sok szülő hidegsége gyakran igen jóra való gyermekei iránt. Nagy örömömre később ismét oda vezettek teendőim; meglátogattam fészkünket is, mellyben már csak az említett bekötetlen tojást s tojáshéjakat találtam; azonban legnagyobb örömömre nem nagy távolban a tojót hat fiával riasztám fel. Ezt Murány hegységeiben, Gömör megye éjszak-nyugati részén tapasztaltam,