Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-10-30 / 30. szám

477 domboldalban fél mértföldnyire előttünk. Meglophatásuk végett azonban nagyot kerülnünk s két domblánczolaton átmennünk kellett, mit szerencsésen végre is hajtván , a mint az illető hegycsúcsra felértem, a nyáj mintegy száz lépésnyire legelt előttem. De alig csak hogy megpillanthattam s azonnal gyors iramban vágtattak tova. Fegyverem első csövével hibáztam, a másodikkal' megsebeztem egyet s ez mindjárt el is hasonlott a nyájtól és más irányba futott. Két ízben esett el, a mint egy szirtes domborulatra akart feljutni — s midőn e helyre értünk, lábszárának egy csontocskáját találtuk a földön. E szerint tehát csak három lábát használhatta s ennélfogva én már biztos zsákmányúl tekintém , nem ismervén még akkor az urial*) életének és erejének szívósságát. E száraz talajon az állat lába kevés vagy épen semmi nyomot sem hágy, két kalauzom azonban véreb gyanánt ment az itt ott elhullatott sebvéren. Egy óra alatt egy ang. mértföld : ez volt haladásunk sebessége, hegyszakadékon , vízmosáson, hegyen völgyön át, egyetlen szünet vagy nyomvesztés nélkül. E közben a nap hevesen kezdett leszúrni s a tanyaszállásról idáig hallszó ágyúdördülés jelenté hogy tízenkettő az óra. így haladva még három mértföldet, végre egy fa alatt láttük meg juhvadunkat ; fejével tőlünk elfordultan állt ugyan, de még is olly helyzetben hogy közelebb nem mehettünk s első lövésemre, melly czopákját érte, a közeli mély szakadékban tünt el. Újra kezdődött a nyomozás s minden lépten nőtt bámulatom azon ösztönszerű érzék iránt, mellyel kalauzaim a legcsekélyebb jelt is előnyükre tudták fordítani. Néha egész nyáj juhvad sürü lábnyomaira jöttünk s ők a sebzett példány nyomait habozás nélkül különböztették meg a többitől. A sebvér egyszerre nagyobb mennyiségben kezdett mutatkozni s világos volt, hogy vadunk már csak lassan mozog. S im végre meg van ! csüggő fővel s vérben forgó szemekkel ott áll egy bheer-fa alatt. Ismét tüzelek s ismét csak gyöngén sebzem ; a fájdalom újra felkelti benne az életerőt, pillanat alatt egy szikla hajlás mögött tűnik el s olly meredek lejtőn rohan le, hogy alig birom követni. E pontnál valósággal átkeltünk a Sóshegyeken s Rhotas völgyét látjuk alattunk. Maga az erőd, alig két mértföldnyire, egy magaslat tetejéről néz felénk. Távolabb Deenah is látható már. Előttünk mosolygó zöld gabnaföldek s falucskák terülnek el; közöttük a széles Deenah folyam ömlik. Nagy csodálkozásunkra, a vadjuh e vidéknek tart; de iramja lassú már és fáradt. A hegyekről lemenet egy száraz vízmosásban követjük vagy egy mértföldnyire s a zaklatott állat sejteni kezdve, hogy emberektől lakott tájra vetődött, ismét a honi hegyek felé fordúl vissza ; sorsa azonban el van döntve már. Még fél mértföldnyire járok utána s most már jól megközelíthetem a végkép kimerült állatot. Bokor tövében ingadoz inkább mint áll ; lépést sem bír tovább. Golyóm szivén hatol át s bevégzi szenvedéseit. Mintegy négy éves kis kos, szokottnál kisebb szarvakkal. — így végződik a vadászat, mellynél hosszabb tartamúra nem emlékeznek a shikariek, valamint az is példátlan előttük, hogy urial mivelés alatti földek felé menekült volna. Hét ang. mértföldön keresztül, égető nap alatt üldöztem az állatot ; délutáni négy óra volt ekkor s én tíz órán át keményen *) A vadjuh : Európában ovis musimon , moufflon á manchettes, Afrikában ovis tragelaphus, Feshtall, Keletindiában ovis argali urial — lapjaink 1860 évi folyamának 25. 26 számaiban s a múlt évi folyam 25 dik számában bővebben volt ismertetve. S z e r k.