Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-10-20 / 29. szám

458 agárnak az úgynevezett vérpróbán kell keresztül mennie ; ha feledni tudja véres talpait és szerte szét szakgatott lábujjait a nyúl láttára, csak is akkor részesül méltó pártolásban. Biztos reményen van azonban, bogy a Legény e mellékes gyengéjén okszerű bánásmóddal a mennyire lehet segíteni fogok ; kár is volna e kitűnő szép rohamokkal jelentkező kölyket nem kimélni, rendszeres gyakorlat által. Megvallom nagyon szeretném tudni, mi lett azon czirmos kölyökből, mellyet én viszajándékúl adtam Halász Vincze úrnak; az én Nagyasszonyom édestestvére az. Idősebb agaraim már tavai megmutatták mit tudnak ; kevésbé kitűnő társaik eltávolíttattak — saját nevelésű s fajú kölyköm csak egy van s ez a Nagyasszony, a melly külsejére nézve nagyon hasonlit anyjához Kisasszonyhoz , de még többet nagyanyjához Kígyóhoz; rendkívül erős szuka kutya s eddigelé kitűnően mutatkozik, meglátom majd nem hágy-e alább. Az idei nagy szárazság, a talaj sziklakeménysége, a nagy, forróság lehetővé tették, hogy rövid idő alatt is sokat tapasztalhassak ; a Nagyasszony eddig pontról pontra megfelelt a várakozásnak, — ha nem is nagyon sebes, de anyjának azon megfizethetlen jó tulajdonával bír, hogy a csapásnál nem esik el nagyon a nyúltól, hanem mintegy hozzá tapad s minél tovább tart a hajtás, annál sűrűbbek a csapások ; — hiszen anyja e tulajdona által vívta ki magának azon Ítéletet, melly az én jeligém : „sebes is, győzős is"; a jó agárnak pedig illyennek kell lennie. A rendkivüli szárazság nem csak a gazdákat, hanem az agarászokat is aggasztja, — mindaddig míg porfelleg libeg a hajtás felett, mit sem ér az agarászat. „Végén csattan az ostor" — s így tehát viszontlátásig stb. stb. Asztía, october 9. 1862. B. Podmaniczky Frigyes. A skót moorok. Olvasóink egy része saját tapasztalásából, más része leírásból ismeri már a skót moorokat, azon magas sziklás hegyeket, mellyeknek kopár területét hangafü (heather , Erica) fedi s mellyeknek oldalain egymást éri a felbugyogó forrás, tetejükön pedig vadvizes helyek posványokkal váltakoznak. — Olvasóink továbbá a grouse-ot (perdix scotica) is ismerik, melly e moorokban tenyészik, a mi foglyunkhoz kissé hasonlit, de nagyobb ennél, röpte sokkal sebesebb, tollazata pedig veresbarna ; valamint azt is tudják, hogy a mint a londoni seasonnak s a parliamenti üléseknek vége van, augustus 12-e körül az egész előkelő és pénzes világ a skót moorokba megy grouse vadászatra ; vagy saját birtokára, vagy bérlett vadásztérre, vagy pedig vendégül a birtokoshoz és bérlőhez. Arról azonban, milly roppanttá emelte a sportszenvedély és a divat uralma e moorok haszonbérletét — aránylag kevesebbeknek lesz tudomásuk s így nem véljük érdektelennek Ross kapitány erre vonatkozó czikkét a „Fieldböl" átvenni. Ross kap. negyvennyolez év óta egyetlen grouse idényt sem mulasztott el Skóthonban s azt tapasztalja, hogy míg a moorok bérlete rendkívül növekedett, addig maga a sport érdeke és élvezete ép olly mértékben csökkent. Ám halljuk saját szavait : — „Midőn, puskával kezemben, először tapostam a hangát, szó sem volt még arról, hogy moort béreljen vagy bérbe adjon valaki. Azt tartom, az első haszonbér-