Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-10-10 / 28. szám

446 Egy i

0en szomor-vig medveroham adta clö magát 1857 évi nyarán—az engadini Val d'Jena mélységében. Miután már több ízben rohanta meg egy éhes maczkó a Griánkopf alján, és a Piz Cornet lejtőjén legelésző nyájt, jónak találták vadászatot tartani reája. — Egy Sinzi férfi vadon magányban találkozik a bozontos legénnyel s fegyverét reá fogván, golyót bocsát bundájába. A medve gyöngébben sebezve, mintsem hogy a lövés folytán harczképtelenné válnék, boszusan fordul a vadász ellen , ki veszélyes helyzetét felismervén, egy nagy — minden oldalról szabad sziklatömb mellé menekszik. Mialatt a hangosan dörmögő medve sántítva üldözi, a vadász újra tölt s folytonosan a szirt körül forgolódik. Midőn fegyvere lövésre kész, ismét lő s az állatot találja ugyan, de a nélkül, bogy halálosan sebezné. A medve dühe ez által csak fokozódik s majd jobbra, majd balra a szirtet körüljárván — fogd meg, és bujósdi játék kezdődik az egyre vérző állat s menekvö üldözője közt, melly pillanatról pillanatra borzasztóbbá kezd válni. Mindenfelöl sziklás halotti pusztaság— távol a segítő barát, távol a küzdést támogató vadásztárs. A Sinzi pór még sem veszti el lélekjelenlétét s valóban ritka hidegvérüségét ; ugrálás közben sikerül néki fegyverét harmadszor is megtölteni s ezzel ellenére tüzelni. Talált-e golyója? bizonytalan. Rémületére a vadász most azt a fölfedezést teszi, hogy lőkészlete elfogyott, minek egy részét valószinüleg az ugrálva' töltés közben vesztette el. Noha a medve vér vesztése bővebben mutatkozik, dühe azért még is mindegyre nagyobbodik. Még egy ideig folytatja a már eszméletét vesztő havasi lakos a szirt körüli keringést, bizva, hogy az állatot kifárasztván , az a további üldözésre képtelen leend—de hasztalan. Folyvást és folyvást, lépésről lépésre látja magát a hangosan bömbölő szörnytől üldöztetve, majd közvetlen mögötte, vagy visszafordulást szemközt jőve; térdei remegnek, ingatag lábai megmegcsuklanak, lélekzete elhagyja s verejtékben fürödve minden perezben azt hiszi, hogy aléltan kell összeroskadnia. Végre a vad állat is elgyengülvén, bömbölése csak időnkint hangozik s futásában szünetek állanak be. E körülményt a halálra ijedt vadász felhasználván, ereje vég megfeszitésével a völgy felé iramlik — hoszasb ideig vissza se tekintve, váljon üldöztetik e vagy sem. — Meg volt mentve, de alig képes lakásáig jutni. Súlyos betegség kórágyba fektette. A szomszédok , kik másnap reggel jól fölfegyverkezva a kijelölt helyre menének , a sebvért követve a vad állatot a borzasztó vadászjáték színhelyétől meglehetős távolra megdermedve találták. Nem kevesb lélekjelenlétet s mentő elszántságot fejtett ki, a mint zerge vadász egykor hírneves С о 1 a n i Pontresinából (felső Engadin) , ki egy ízben kóborlásai alkalmával félreismerhetlen medvenyomot fedezvén fel, ezt a csak néhány lábnyi széles szirtszalagon egy üregig, honnan az ösvény eredt, kisérte. Miután az idő már késő s ö csak könnyű fegyverrel volt ellátva, a vad megtámadását elhalasztani határozta s a legnagyobb óvatossággal visszatért. Másnap reggel még mielőtt pitymallott, tizenkét éves fiától követve s legjobb kettős fegyverével a medveodúhoz vonúlt; a gyermek szintén hasonló fegyverrel volt ellátva. Nem sokáig várakozának a lesen, az öreg elöl térdelve, fia pedig közvetlen mögötte ; midőn oda benn élénkség kezde mutatkozni. Üszök gyanánt két szem szikrázik ki az odú sötétségéből, hová a tapasztalt régi vadász a jól czélzott első golyót bocsájtja. Ez talált, mert a mélységből zajos nyögésü bömbölés hangzik ; egyszers-