Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-10-10 / 28. szám

442 ket, csak egyszer juthattam lövéshez s akkor is hibáztam. Szerdán nagyszerű halászatot rendeztek hálókkal, mellyben az egész társaság, a hölgyek is résztvettek. — Csütörtökön a reggelinél én ismét cserkészést választottam. Egész nap jártunk a hegyekben s igen kevés vadat, többnyire csak szarvasteheneket láttunk, de sehogy sem birtuk megközeliteni s így kedvetlenül tértünk haza felé. Esti 7 7

2 óra volt, midőn a kastély megetti erdő szélére érve, egy őzet pillanték meg vagy száz lépésnyire. Ez is jobb semminél, gondolám s kényelmesen leülve ráfogtam fegyverem , a szép vad szivén keresztül lőve helyben rogyott össze. E szerény őzzel félig meddig kielégitve hazafelé folytatók útunkat, de alig haladtunk száz lépést, midőn egy 10—20 (a homály miatt nem lehetvén már tisztán kivenni a fák között a vadat) darabból álló s egész nyugalommal legelésző szarvasfalkát vettem szemügyre. Helyemről igen könynyen juthattam közelükbe, mert a hegygerinczen ép a világosságban álltak s engem lenn a völgyben és sötétben nem láthattak. — Első lövésem 120 lépésről történt s a czélba vett szarvas halva rogyott össze. A dördülés után az egész falka 20—30 lépést egyenesen felém jött s megállt. Második csövemmel újra lőttem, de olly sötét volt már, hogy nem lehettem biztos, talált-e golyóm vagy sem. A szarvasok ismét csak vagy 150 lépést mentek ellenkező irányban a hegygerinczre fel. Ez alatt kalauzom sietve megtölté a puskát s én utánok siettem. Pár perez múlva egy más szarvast sebzettem meg s látván hogy ez nem fog pár lépésnél tovább haladhatni, a második csövei a legnagyobbat (egy gyönyörű 12 ágast, mi Skóthonban már a legnagyobbak közé tartozik) vettem czélba, tüzeltem s mint a kalauz állítá és magam is hittem, ezt is megsebzém. Ezzel azonban az egész falka nagy robajjal törve elvágtatott. Visszasietve, a sötétben alig tudtam előbbi sebzett szarvasomra találni, de ez végre mégis sikerült s húsz lépésről adtam meg neki a kegylövést. Az egész nem tartott fél óráig s esti kilenczkor, kissé elkésve az ebédtől, de két szarvas és egy őz elejtésének tudatában, lehető legjobb kedvvel és étvággyal ültem asztalhoz. Pénteken a reggeli öt óra már az erdőben talált, remélve, hogy tegnap esti harmadik szarvasomat dermedten, vagy legalább is betegen valahol meglelem. Hét óráig bejártuk a nem nagy terjedelmű erdő minden zegezugát, de semmit sem láthatánk. Ekkor az erdőből ki a hegyekbe indultunk azon irányban, mellyben a szarvasokat tegnap este elvágtatni láttuk. Egy órai járás után egy patak medrében magányosan legelő szarvast vettem észre, mellyben a velem lévő cserkész tüstént a tenapi 12 ágasra ismert. — A vidék olly kopár volt, hogy valóban csak hason csúszva lehetett közeledni. Soha még illy izgatottságban nem voltam. Mikor végre nagy bajjal 164 lépésnyire juthattam , (a lövés után kimértem) egész testem remegett s lélekzeni is alig bírtam. Ennek sajnos de természetes következése az lön, hogy a gyönyörű fővadat (mellynek, közbevetőleg mondva, tegnap este egyetlen szőrszálát sem sértettem meg) ismét rútúl elhibáztam. Fél óráig kisértük látcsöveinkkel, míg végre eltűnt s én boszankodva ügyetlenségemen s az elszalasztott jó alkalmon, haza indúltam s reggelire tiz órakor otthon voltam. Délután az erdőben haj tokkal vadászott az egész társaság, de minden eredmény nélkül.