Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-09-20 / 26. szám

411 mellyekbe nem hatolhat s a vidrát kiugrasztania vagy az oda menekültet elfogatnia alig lehet. Kis falkánknak folyvást kellvén ezen akadályokkal küzdenie, hamar kitanulta mind a folyamnak sajátságait, mind pedig a vidrának minden csínját bínját, mellyek az ellenség kijátszásában olly mesteri ravaszsággal járnak , hogy hozzájuk képest a róka közmondásos ravaszsága csecsemői ártatlanság. Egy ízben, 1856 augustus havában, egy egész heti vadászatra Berwickshirebe rándulván ki, főhadiszállásunkat Allinton városának „veres oroszlyán" fogadójában ütöttük fel. Este érkezvén meg, első gondunk volt a kutyák élelmezése s jó elhelyezése a bosszú napi út után. Szándékunkat, hogy a Whitadder partján vidrákat hajhászandunk, pár nap előtt tudatván, a fogadóban több gentleman várt reánk , míg a városka és vidék valamennyi sporting molnárja, pékje, ácsa, kovácsa és vargája összegyűlve a jövő napi sportra, vetélkedve igyekeztek lehető legrészletesb értesítést adni, hol és hány vidrát láttak , hallottak és nyomoztak a folyóban. Ha hiszékenységünket e részben korábbi tapasztalás nem mérsékeli, valóban attól tarthattunk volna , hogy a vidrák képzelmi légiói üldözőkké válva, minket és kutyáinkat vehetnek majd üzöbe. Azonban, koczkáztatva ezen eshetőséget, víg esteli és egy pohár toddy után hozzá fogtunk a készülődéshez ; sandwichet vagdaltunk, a palaczot és dohánytárczánkat megtöltöttük, vadászöltönyeinket kiraktuk, hogy másnapra minden készen álljon s azon határozattal feküdtünk le, hogy hajnalszürkület előtt talpon leszünk. Felköltésünkre a fogadós vállalkozott s pontban három órakor csakugyan fel is vert. Egy óra több mint elég volt a gyors öltözködésre és reggelizésre s midőn az óra négyet ütött, mi már a két legbiztosabb pár kutyát pórázoltuk le a folyam partján, melly a városkához alig százötven lépésnyire van. A hajnal derült volt és csendes, a nap még nem kelt fel s a Whitadder völgyét sürü köd feküdte meg, melly minden fűszálra ragyogó nagy harmatcseppeket rakott le, még pedig olly hidegeket, hogy szinte kényelmesebbnek látszott a folyamban járni, mellynek vize a deres harmathoz képest lanyhának tetszett. Láttam milly keserves képet vágott néhány hozzánk csatlakozott fiatal tisztecske, midőn lábaik a parti dús fütenyészetbe merültek ; panaszkodni azonban nem mertek, nehogy a régi vadászok előtt nevetségessé váljanak s kénytelenek voltak e hydropathicus eljárást stoikus nyugalommal tűrni. A hidon túl alig haladtunk még száz yardot, midőn Plunger (nem tudom tőlem kapta-e nevét, vagy én vettem tőle; alkalmasint az utóbbi) jelezni kezdett egy kis szigeten a folyó közepén, épen a helyen hol ez a Blackadderrel egyesül — s mindjárt reá hátuljára ereszkedve, feltartott orral vigan csaholt, mintha a magas egekhez intézné hangjait. Még néhány kutyát porázolván le, ezek is hozzája rohantak s versenyt csaholtak vele s átúszván a túlpartra , agárgyorsasággal iramodtak tovább s borzasztóan hajtottak a forró szimaton, míg a folyam egy kanyarulatán, csaknem egy mértföldnyire, szünet állott be ; a vidra itt vízbe ment s az innenső parton pár száz yardnyival odább bukván fel, a falka teljes sebességgel ismét vagy egy mértföldet futott ; míg végre három és fél mértföldnyi gyors roham után a vidra egy réti csatorna szájába, a folyótól kétszáz lépésnyire, menekült. Pompás alkalom volt ez a gyalogló képesség kitüntetésére, mert még a leggyorsabb s legkitartóbb futók is másfél mértföldnyire maradtak el a kutyáktól s ezeket lelkendezve és kimerülten csak