Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-01-30 / 3. szám

35 E ragadozók közt legkisebb talán, de az ápolt vadra nézve nem legkevésbé veszélyes a menyét, mellynek fürgesége, tevékenysége, bátorsága, kitartása valóban bámulatos. Hajlékony testével olly piczi lyukakon is átbuvik, hogy alkatát tekintve az lehetlennek látszanék. A hova fejét bedughatta, ott már többi részeivel is átcsúszik. Úgy hajlik, lapul és gémberedik össze, mintha teste egészen csonttalan volna. De ha jól lakott zsákmánya vérével, bágyadt petyhüdtség lepi el s ha illyenkor a verőfényen nyújtózva elalszik, a puskavesszőt dereka alá dugva felemelhető, anélkül hogy felébredne. Eként felemelve, teste szalag gyanánt kétrét lóg le a puskavesszőről. Ez azonban nagyon ritka eset. A tigristől kezdve lefelé nincs állat, melly tekintve a testarányt, olly vérengző és kártékony volna mint a menyét, még olly ellenekkel szemközt is, mellyeknek nagyságához képest az övé egészen jelentéktelennek tűnik fel. A fáczánt és foglyot fészkén, a fürjet és harsot réten vagy gabona közt, az apró madarakat midőn tojáson ülnek, anyúlat vaczkában, a mezei patkányt aratás idején egyaránt támadja meg; megfordúl erdőn, mezőn, ültetvények közt, élő sövényekben, sürü epheu-tenyészetben, majorsági udvarokban, tyúkólakban, magtárakban; nem ismer legyözhetlen akadályt, nincs hely hova be ne férkőzzék; látása, hallása, szaglása felülmúlhatlan; lappangó közeledése észrevehetlen — s ha egyszer zsákmányába csimpeszkedett, ennek halála elkerülhetlen. A menyéttől megtámadott állatok közt legnagyobb a nyúl ; ez mind vaczkában mint kalandozásai közben nagyon ovatos, de a menyét még is meglopja öt ; a nyúl illyenkor hátuljával fordúl ellenségének s ezt hátsó lábaival több ölnyire rúgja el magától. A menyét többször ismétli a rohamot s ha egyszer sikerült zsákmánya nyakára ugornia, ez nem rázhatja le többé gyilkosát, melly éles fogaival mindig a gégecsőt harapja át. A szegény áldozat eleinte rémültében, aztán kinjában árkon bokron, hegyen völgyön át iramlik s kísérleteket tesz a bele csimpeszkedett ellenségtől menekülni — míg vérvesztéstől elgyengülve kimerülten rogy össze s a győztes kényelmesen lakmároz rajta. A menyét télen nyáron határozott vadász. Nincs az a vizsla vagy kopó, mellynek jobb orra volna. Teste rugékonyságával rendkívül éles szem, szakadatlan vigyázat és a feltett szándék hajthatlansága párosúlván — e tulajdonságait csak azon mohóság múlja felül, mellyel zsákmánya vérén dőzsöl. Róka koma sokkal jobb gazda és mértékletesebb is, mert ha példáúl nyúlat ejtett s éhségét lecsillapitá, a maradékot szépen elrejti valamelly pandalba, haraszt alá, sőt néha a megmaradt húst gondosan betakarja a bőrrel s másnap újra eljő reá ; de a menyétnek csak forró vér kell s ha ezt kiszívta, a hullát ott hagyja görények és orvmadarak számára, maga pedig második lakoma után lát. Inyénczsége mellett azonban mintáúl szolgálhatna a kutyáknak sőt magoknak a vadászoknak is, olly bátor és kitartó és gyors felfogású, melly tulajdonaival rendesen eléri a kitűzött czélt — a kiszemelt zsákmány halálát. Ha lehetséges volna a menyétet háziasítani, ez minden patkányt hamar kiirtana a ház körül, csakhogy aztán nem érné be a patkányokkal, hanem a baromfit is öldösné s ezek nappali fogdosásá3*