Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-07-20 / 20. szám

fordulhattunk. Háton fekvén lestem, hova veszi magát a többi. A férj és nö egy falmélyedésbe vonta meg magát, a két férfi cseléd egy másik hasonlóba. A két gyermek a kemenczepatkára mászott fel, a két nőcseléd egy láda tetején zsugorgott.—A vándorló legény hova lett , máig se tudom ; az öreg úr a padra, mellyen pipázva s szót sem szólva ült, kuporodott fel — s így tizenhatan voltunk a kis szobába zsúfolva. Nedves reggelre viradtunk ; hideg eső szitált s a köd olly vastag volt, hogy ötven lépésnyire sem lehetett látni. Az erdészek azonban nem sokat törődtek véle s a sebzett jávor keresésére indultak, de ismét hasztalan, mert az elvesztett nyomra akadni többé nem lehetett. Ha elvérzett, most is ott fekszik valahol az erdőben, rókák és hollók zsákmányául. Barátom ezután nagy hajtóvadászatot akarván rendezni, meghívta szomszédjait. E nagy hajtóvadászatoknak az a rosz oldaluk van , hogy többnyire sok koczavadász jön össze — s most is úgy történt. Tizenkét puskás közt csak négyen voltunk lövadászoknak nevezhetők, a többi mind szeles fiatal ember, kiknek több gondjuk volt az evésre ivásra, mint a jávorra. Víg nap volt az igaz, de lövés csak ebéd után feldobált üres palaczokra esett. így telt az idő, már csak három napunk volt az idényből hátra s barátommal elhatároztuk, hogy ezeket ugyancsak felhasználandjuk. October 28-kán tizenheten vonultunk ki a h ajtó vadászatra, melly ez úttal sikeresbnek ígérkezett, mert a személyzet nagyobb része erdészekből, kerülőkből s edzett férfiakból állott. Valamenynyi fegyveres volt s ellátva a svéd bushman elmaradhatlan eszközével, a bőrkötény övébe dugott szekerczével. Oh de azok a fegyverek ! Hiszen csak láttam életemben sok rosznál roszabb masinát, de ezekhez hasonlókat soha. — Vagy hat vízözönelőtti puska megérdemlette volna, hogy Londonban kiállíttassák. A mint tölteni kezdett a legénység, láttam mint vernek le erőnek erejével a cső öblébe nem illő golyókat olly adag lőporral, melly a legjobb angol csövet is megpróbálná ; némelly puskának sárkánya nem állt meg az első csappanón, némellynek még a másodikán sem ; több fegyver ravasza védkarika nélkül pusztán állott — azt tartottam , valóságos csoda lesz , ha baj nem történik. — Egy öreg erdész megtekintés végett átnyújtá puskáját, mellyre úgy látszik sokat tartott. Ennek épen nem volt ravasza s ő az elsütés titkát úgy fejté meg, hogy balkézzel arczához fogja a fegyvert s a jobbal felhúzván acsappanótlan sárkányt, ezt a kupacsra visszapattanni hagyja. Mutatta is a műtéteit s én örültem midőn ennek vége volt, mert minden pillanatban azt hittem , hogy elsül kezében. A legjobbakat kiválasztottuk közülök, úgy hogy heten voltunk lövészek ; a többi hajtókúl lön alkalmazva s mindegyiknek mellére vagy kalapjára számot írtak krétával, míg az öreg erdész a hajtás tervét csinálta ki. Az első hajtás épen azon a területen esett, mellyen a minap s én régi állásomat foglaltam el. Két puskás velem maradt itt, míg négy átment a tavon egy forgóhoz , mellyhez a jávor visszatörése valószínű volt. A terv jelesül volt kigondolva; a hajtóknak egy órával utánunk kellett megindúlniok s ezúttal bizonyosnak hittem, hogy ha lesz a hajtásban jávor, ez lövésre fog jönni. A sürü köd eloszolván ragyogó nap sütött ki s Angliában sem emlékszem gyönyörűbb őszi időre. — Ez reánk felállított őrökre nézve szerencse volt, mert a hajtás hosszan tartott s két óra telt bele, míg a