Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-07-20 / 20. szám

fordulhattunk. Háton fekvén lestem, hova veszi magát a többi. A férj és nö egy fal­mélyedésbe vonta meg magát, a két férfi cseléd egy másik hasonlóba. A két gyer­mek a kemenczepatkára mászott fel, a két nőcseléd egy láda tetején zsugorgott.—A vándorló legény hova lett , máig se tudom ; az öreg úr a padra, mellyen pipázva s szót sem szólva ült, kuporodott fel — s így tizenhatan voltunk a kis szobába zsúfolva. Nedves reggelre viradtunk ; hideg eső szitált s a köd olly vastag volt, hogy öt­ven lépésnyire sem lehetett látni. Az erdészek azonban nem sokat törődtek véle s a sebzett jávor keresésére indultak, de ismét hasztalan, mert az elvesztett nyomra akadni többé nem lehetett. Ha elvérzett, most is ott fekszik valahol az erdőben, ró­kák és hollók zsákmányául. Barátom ezután nagy hajtóvadászatot akarván rendezni, meghívta szomszéd­jait. E nagy hajtóvadászatoknak az a rosz oldaluk van , hogy többnyire sok kocza­vadász jön össze — s most is úgy történt. Tizenkét puskás közt csak négyen voltunk lövadászoknak nevezhetők, a többi mind szeles fiatal ember, kiknek több gondjuk volt az evésre ivásra, mint a jávorra. Víg nap volt az igaz, de lövés csak ebéd után feldobált üres palaczokra esett. így telt az idő, már csak három napunk volt az idényből hátra s barátommal elhatároztuk, hogy ezeket ugyancsak felhasználandjuk. October 28-kán tizenheten vonultunk ki a h ajtó vadászatra, melly ez úttal sikeresbnek ígérkezett, mert a sze­mélyzet nagyobb része erdészekből, kerülőkből s edzett férfiakból állott. Valameny­nyi fegyveres volt s ellátva a svéd bushman elmaradhatlan eszközével, a bőrkötény övébe dugott szekerczével. Oh de azok a fegyverek ! Hiszen csak láttam életemben sok rosznál roszabb masinát, de ezekhez hasonlókat soha. — Vagy hat vízözönelőtti puska megérdemlette volna, hogy Londonban kiállíttassák. A mint tölteni kezdett a legénység, láttam mint vernek le erőnek erejével a cső öblébe nem illő golyókat olly adag lőporral, melly a legjobb angol csövet is megpróbálná ; némelly puskának sár­kánya nem állt meg az első csappanón, némellynek még a másodikán sem ; több fegyver ravasza védkarika nélkül pusztán állott — azt tartottam , valóságos csoda lesz , ha baj nem történik. — Egy öreg erdész megtekintés végett átnyújtá puskáját, mellyre úgy látszik sokat tartott. Ennek épen nem volt ravasza s ő az elsütés titkát úgy fejté meg, hogy balkézzel arczához fogja a fegyvert s a jobbal felhúzván acsap­panótlan sárkányt, ezt a kupacsra visszapattanni hagyja. Mutatta is a műtéteit s én örültem midőn ennek vége volt, mert minden pillanatban azt hittem , hogy elsül ke­zében. A legjobbakat kiválasztottuk közülök, úgy hogy heten voltunk lövészek ; a többi hajtókúl lön alkalmazva s mindegyiknek mellére vagy kalapjára számot írtak krétával, míg az öreg erdész a hajtás tervét csinálta ki. Az első hajtás épen azon a területen esett, mellyen a minap s én régi álláso­mat foglaltam el. Két puskás velem maradt itt, míg négy átment a tavon egy forgó­hoz , mellyhez a jávor visszatörése valószínű volt. A terv jelesül volt kigondolva; a hajtóknak egy órával utánunk kellett megindúlniok s ezúttal bizonyosnak hittem, hogy ha lesz a hajtásban jávor, ez lövésre fog jönni. A sürü köd eloszolván ragyogó nap sütött ki s Angliában sem emlékszem gyönyörűbb őszi időre. — Ez reánk felállított őrökre nézve szerencse volt, mert a hajtás hosszan tartott s két óra telt bele, míg a

Next

/
Thumbnails
Contents