Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-06-30 / 18. szám

281 helyen holt iilt volt, a hó, melly alatta megolvadt, még nem volt fris hó által pótolva, ebből azt következtettem, hogy még nem rég hagyhatta oda e helyet. A hóban nagyon tisztán lenyomott csapák után folytatva utamat, öt kilométrenyi gyalogolás után végre kis völgybe érkeztem, melly sürü bokrokkal volt födve s a hegység nyugati oldalán feküdt. A másik oldalon legalább is 100 métrenyi mélység felett hatalmas sziklák nyúltak az ég felé. Még mintegy 200 métrenyire követvén a párducz csapáit, egészen e sziklák tövébe érkeztem, hol azonban a meredély szélén e nyomok tovább folyván, azt véltem: a fenevad valószínűleg rengetegébe menekült. Nagyon bajos de veszélyes is levén őt a sürübe követnem, addig kerülgettem hol erre, hol amarra, míg végre a szikla legmagasabb pontjára érkeztem. Itt négykézláb másztam a párkányig, mert fennállva attól kellett volna tartanom, hogy elfog a szédülés. Amint lehajolva a mélység felett körülnéztem, csakugyan megpillantottam párduczomat, melly a bokrok s szikladarabok közt mintegy 100 métrenyi területen sétálgatott. Később meg is állt, de sokkal távolabb volt, hogysem sikert remélve rá mertem volna lőni. Mégegyszer megkerülvén a sziklát, mély hasadék íelé tartottam, azon hiszemben, hogy itt elég közel leszek majd hozzá. — Leszakadt egyes szikladarabok elfedtek ugyan, de a könnyű déli szellő ép a párducz irányába vitte lépteim zaját. Nagyon óvakodva és csöndesen haladván, hol a sziklák, hol a bokrok mögé rejtőztem, míg végre a legutolsó szikladarab mögé érkeztem, melly mellett a párducz sétáltában rendesen meg szokott fordulni. E szikladarabnak is jókora hasadéka volt, melly gyérpn levén csak felfutóval elfödve, ezen keresztül a párducz minden mozdulatát vizsgáltam mindaddig, míg egészen közelembe jött. Még most is vártam, nem akarván lövésemet koczkáztatni, csak majd ha legfelebb 15 lépésre leend. Helyzetemen igazítván hogy kényelmesebben lőhessek, e közben lábam kissé a talajt csiszolta. A párducz ezt rögtön észrevette s fejét felkapva figyelt. E mozdulata által széles szügyét tárta elém , mit felhasználva, azonnal lőttem s lövésemre mindjárt le is rogyott, alig adván éltének némi csekély jelét. Mielőtt azonban előléptem volna, újra töltöttem a csövet s csak ezután mentem zsákmányom felé , melly, bár alig két perez múlt el a lövés után , tökéletesen dermedt volt, annyira hogy telj es bátorsággal húzhattam végig kezemet selyemsíma szőrén. Hasa igen nagynak tetszvén, még a hely színén felbontottam* s csakugyan három kicsinyt találtam benne, mellyek alakja s nagysága arra mutatott, hogy mintegy két hónap múlva kellett volna megkölykeznie. E részben egyébiránt Bombonnel barátomnak több jártassága van nálamnál s így őt illeti az Ítélet. Tizenegy óra levén már, visszafordúltam éji tanyám felé s útközben a véletlen egy vén magányzó vadkan vaczkára vezetett. Ő kelme azonnal felszedte a sátorfát s indúlt világgá, de mégis elérte őt két golyóm, mellyektöl alig 40 lépéssel tovább össze is rogyott.