Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-06-30 / 18. szám

280 Gondolkodásra idom nem maradván, gyorsan kaptam fel puskámat s balra szökvén, mert olly közel volt, hogy végrángódásában is agyonmarczangolhatott volna — elszorítottam a ravaszt. S jó volt útjából mennem, mert ép azon ponton rogyott le, mellyen még az imént állottam s kifújván utolsó szuszát, mozdulatlanul maradt lábaim előtt. E második golyóm szügyébe fúródott; tüdejét szaggatta szét s hátgerinczét törte ketté. E fenevad olly szép s nagy volt , hogy élénk örömet éreztem felette. — Ennél nagyobbat aligha lőttem valaha. Lövésem hallatára a kaid fölkerekedett s kijött egész osztályával. A szerencsekivánatoknak hossza vége nem volt s később lementünk a duarba, hol fényes vendégség után szivélyes gazdámtól öszvért kaptam , mellyen diadalomnak e szép jelét Batbnába szállítottam. Párducz vadászat. 1859-ik újévnapján az aurési hegyekben csatangolván, esti 5 óra körül Lambessától délnek mintegy hat mértföldnyire eső Tiphresin völgybe érkeztem. Az éj közelgett, az idő rút volt ; a hó, melly sürüen hullott, a sötétséget méginkább növelte annyira, hogy kénytelen voltam azon viskók egyikében menhelyet keresni, mellyeket a saharai arabok hagytak a környéken, midőn telelésre kedvezőbb vidékre vonúltak. Olly hideg volt, hogy összeszedett ágakból a viskó nyílásánál tüzet kellett raknom , különben megfagytam volna s így annyira mennyire mégis ki bírtam állani az éj et. Reggel már nagyon korán felkelve s körültekintve, kellemes meglepetéssel láttam meg egy jókora vaddisznó kondát, a mint ép szemközt a hegység éjszaki lejtőjén a sürübe menekült. Tudván, hogy illy hideg időben teknöjét korán reggel sem odahagyni sem pedig reggel felkeresni a vaddisznónak nem szokása : kaptam fegyvereimet s gyorsan szaladtam utánuk, a korai séta okát kitudandó. Kis pataktól átszelt hegyzúgban haladván , itt azonnal csapáikra akadtam s kíváncsiságom mindjárt ki is lön elégítve, mert a vaddisznókéi mellett olly csapákat is találtam, mellyek kisebb termetű oroszlányéihoz hasonlítottak. Tovább követvén e nyomokat, párduczéira ismertembennök. E párducz hol a nagyobb fák alatt, hol a sürü bokrok közt, de mindig nagyon közelből üldözte a kondát, melly előle kacskaringós úton gyors futással menekült. Az idö csak olly rosz volt ma is , mint a megelőző esten : a hó sürün hullott, egyátalán olly kedvezőtlenek voltak a körülmények, hogy csupán hozzám hasonló szenvedélyes vadásznak lehetett ínyére a barangolás. Legalább is harmincz centimétrenyi hólepel fedte a földet ; a fák ágai meghajlottak a rájuk fagyott hó alatt ; a bokrok közt nagyobbára térden kellett másznom s az ágakról menetközben rám hullott hó és zúz megolvadván, egész csontjaimig átaztam. A vaddisznók, folytonosan üldöztetvén, végre oda hagyták az erdőt s kimen tek a tisztára ; a párducz azonban az erdő szélén megállt s leült ; minthogy pedig a