Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-06-20 / 17. szám

275 nek eleget tenni. — Gyakran inkább a kölcsön vett pénz vagy más valódibb tartozás kifizetését mulasztják el, de itt fizetnek, mert a fogadásban vesztett pénz becsületbeli tartozás.—így történt, hogy York herczeg, Galles к. herczeg (később IV. György) s több más angol nagyság roppant deficitet hagyott maga után, de a vesztett fogadást mindig s azonnal kifizette. A fogadónak szemes fáradhatlan embernek kell lennie. Folyvást qui vive-en, angolosan look out-on, magyarosan rézsen állnia s minden versenyen jelen lennie kell. Minélfogva Angliát folyvást és minden irányban keresztül-kusúl utazza, széllel viharral nem törődik, küldötteket és levelezőket tart, kiknek jelentéseit pontosan tanulmányozza. Folyvást lesen s minden gyephírre ügyelve, ezenkivül még a versenynaptárt is könyvnélkül kell tudnia. Kezdjünk vele beszélgetést s tapasztalandjuk, hogy eszmeköre nagyon korlátolt ; a mi a politikust, művészt, világfit érdekli, arról keveset vagy épen semmit sem tud ; menjünk azonban át az ö színvonalára, itt viszont ő tud ollyanokat, mikről nekünk távoli sejtelmünk sincs. Kívülről tudja valamennyi ló nevét, melly az utóbbi félszázad alatt a gyepeken megjelent, aránylagos becsüket V

a mértföldtöl 3—4 mértföldig pontosan meghatározza s megjósolja, a különböző terhek mint fognak a lovak gyorsaságára hatni. Kövessük már most a fogadási térre s bámúlni fogjuk hidegvérüségét. Illy tulajdonságokkal felruházva, azt hisszük talán, hogy mindig vagy többnyire nyernie kell? Szabad legyen kételkednünk. „Egykor— beszélte nékem e fogadók egyike — vaktában fogadtam és nyertem. Ma tapasztalást és ismereteket használok fel és vesztek. Igaz, legalább meg van a vigasztalás, hogy szabályszerűen vesztettem." Kitűnik ebből, hogy a gyepen is vannak esélyek, melylyek minden számítást kijátszanak. Vegyesek. — A tavaszi szalonka vadászatok alkalmával Jurjewitzban (Horvátország, sellini uradalom, Zágráb és Sziszek közt) kilencz vadásznap alatt 249 szalonkát, 6 bakőzet, 2 rókát és 5 baglyot lőttek : gr. Sternberg Leopold, és Erdödy István, Lajos, Károly, László s Gyula grófok. A szalonkák vonulása számra csekélyebb volt, mint a múlt évben. Különösen a lesek voltak sikertelenek. E rövid jelentéshez — írja a bécsi német „ Jagdzeitungba" gr. Erdödy Lajos — egy esemény megemlítését csatolom , melly nálam Fidisen Vas megyében az idén tavasszal történt. Fövadászom egy reggel a fáczánosba ment s távolról egy ölyüt pillantott meg, melly épen egy fáczántyúkot kapott el. — Habár nagy volt is a távolság, a fővadász még is rálőtt az ölyüre, mire ez elejté zsákmányát. A vadász azonnal két vastőr közé tette a fáczánt, mert tudva van, hogy az ölyü'illy esetekben elvesztett zsákmányát rövid időn ismét fel szokta keresni. Következő nap reggelén a fővadász ama biztos reménnyel ment a fáczánosba, hogy a rablót már vastőrben találja. A csalétekhez érve, a tőrök egyikét becsapódva találta, míg a másik merőben eltűnt.—A fővadász azt hitte, hogy az ölyü nagyon erős volt s a vastört magával vitte, dq ezt végre még is alig lehetőnek vélte, mert hiszen a tőrt sííját kezeivel czövekelte le.