Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-06-20 / 17. szám

267 Legelőbb is lajstromba szedte mindazon vidékiek nevét, kik a környéken vadászni szoktak; azután elhatározta, hogy majd szép csöndesen egyiket a másik után mind kifosztogatja. Egy este leírhatlan önelégültségben s vidámon jött vadászatáról vagyis inkább fosztogatási kémszemléjéről haza, mert csak az imént hallott igen kedvező híreket egy kapitányról, ki nemrég óta volt a szomszéd faluban állomáson s kitűnő lövész hírében állott. Másnap reggel, még napfölkelte előtt, már egészen fölszerelten, tarisznyásan, puskával a vállán a kapitány ajtaja előtt járt fel s alá , hatalmasakat füttyentvén közbenközben újjai közt, vagy a falhoz veregetve csizmája orrát, mintha lába fáznék s fel akarná melegíteni, hogy a kapitányt jelenlétéről tudósítsa. Két napon át a hasztalan várás minden unalmát emberül kiállta, míg végre a harmadik nap türelme megtermette gyümölcsét. A kapitány vadászni ment ; Tamás pedig előre megállapított terve szerint őt megfelelő távolban követte. Csakhamar a szabadba érvén, Tamás eleinte nagyon elégedetlen volt leendő áldozatával, mert a kapitány a tájat nem ismervén, csak világgá ment, s így ép a vaddús helyeket mellőzvén, arra cserkészett, hol már a vadat Berény vadászai mind kilőtték volt. Már majd egy óráig barangoltak így egyik a másik nyomában s nem lőttek, de még csak nem is láttak semmit, mi Tamás boszúságát, haragját a legnagyobb mértékig fokozta. „Te buta — szólt, vagyis inkább mormogott magában, szavait a kapitányhoz intézve, ki azonban legalább is ötszáz lépésnyire volt töle, — te buta, nem látod, hogy itt még csak egy egeret se fogsz löni ? nincs annyi eszed, hogy átláthatnád, miszerint itt a város közelében a herényiek minden bokrot naponként tízszer is bejárnak ? Csak idődet fecsérled te gyámoltalan s engem is hasztalanul fárasztasz. Bár annyi eszed volna legalább , hogy jobbra tartanál a zabtarló felé, ott a dombon ; találnánk ott foglyot eleget ; vagy balra fordulnál a bokrok közé, ott nem csak fogolyra de még nyúlra is akadnánk. De elment hát egészen az eszed, hogy még mindig itt jársz ? Az ember azt hinné, minden erővel üresen akarsz hazatérni." Daczára azonban e megrovó szónoklatnak s mind a sok jó tanácsnak, a kapitány csak a laposban forgolódott s nagyon meglátszott rajta, hogy Tamás bácsi utasításaiból ötszáz lépésnyi távolban csakugyan nem is hallott egy betűt sem. De végre ö is beleunt a hasztalan csatangolásba s előbb még nagyot kerülvén , a zabtarló felé indult, hova őt Tamás már olly régen küldötte volt. Alig pár lépés után kutyája azonnal állott. A pillanat ünnepélyes volt. Tamás hogy jobban lásson , egy vakandtúrásra kapaszkodott s onnét várta a jövendő szerencsét. A jövő perczben két szép fogoly rebbent fel s azonnal ismét egyik a másik után le is esett. „Ez már aztán lövés volt, igazuk volt a kik jó vadásznak híresztelték. Csak még több fogoly is akadjon, jó jövedelem várható ez embertől" szólt Tamás a legfinomabb pecsenyék boldog előérzetében. A foglyok azonban nem voltak ép olly nagy számban, mint azt Tamás reményiette , de a kapitány ebe jól keresett s csakhamar ismét felröpített kettőt. A máso-