Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-06-20 / 17. szám

1 264 ben szárnyaival a földet csiszolta, olly nehéz s olly kihízott volt ; szóval ollyan fürj volt ez, mellyet az Isten egyenesen Tamás bácsi számára teremtett. De Tamás sem volt rest : olly sietve kapta fel a puskát, hogy agya csakúgy koppant a sovány arczon s czélzott , a legkevesbbé sem rettegve hogy lövése sikertelen lenne. Azonban fegyvere — mintha ina már minden meg lett volna boszorkányozva— csütörtököt mondott, melly körülmény okait fürkészvén, most tapasztalta csak, hogy valami gálád, irgalmatlan kéz lökupacsaiból a lobbanó port egyenkint valamennyiből kiszedte. Ezután Tamás bácsi egy óra hosszán át csakúgy szikrázott haragjában. De e pillanatban még boszúságában megpukkadnia is hasztalan fáradság lett volna, mert bár valamennyi lőkupacsát rakta is a kupacshegyre, fegyvere olly néma maradt mint a hal. Nem maradván illyen formán egyéb hátra, szomorúan ballagott vissza a csárdába, hol társai is nemsokára megérkeztek s nem elégedvén he a sok kínnal mit szegénynek ki kellett állania, még borzasztó nagyokat nevettek kalandján, de leginkább oktroyált öltözetén. Este, mielőtt lefeküdtek volna, visszaadták neki ruháját s így most Tamás bácsi boszútölt szívvel, de lires táskával mehetett aludni j a nélkül hogy a vadászat első napján csak egy szemnyi lőport ellobbanthatott volna. Más alkalommal, ép november 3-dikán, a berényi vadászok nagy része kiment együtt vadászni azon szándékkál, hogy vadászat után majd vígan ülik meg égi pártfogónk nevenapját. Tamás, ki — köztünk legyen mondva — nein igen szokott a maga kárán okúlni, most is első legény volt a gáton, leghamarább jelent meg a szintéren, sőt még azt is mondják, hogy ez alkalommal ö egyedül maga lőtt volna agyon . egy v®

n kan nyúlat, mi épen nem tartozott a mindennapi események közé. Ki volt előre kötve, hogy minden vad, mit a társaság bármellyike is elejt, közös tulajdon s a jövő vasárnap adandó vadászlakomán fogják együtt felhordatni. Tamásnak e terv eleinte nagyon ínyére volt, de később, mikor nyúlacskája már oldalát verte, egészen megváltoztak ebbeli nézetei, mert ő nagyon szeretett volna fáradságának eredményével négy szemközt, úgy hogy csak ők volnának kettecskén, nyugodalmas, kedélyes csendben végezni. Egyébiránt mi tűrés tagadás, ha már így kell a dolognak lennie — gondolta magában — majd bő kárpótlást vesz ö feláldozott szép nyúlacskájaért. S később a dolgot komolyabban fontolván meg, átlátta, hogy ez áldozat neki épen nem kárára, hanem gyomrának hatalmas volta mellett csak hasznára lehet. Már alig bírta a közeledő vasárnapot várni ; soha szerelmes pár nem remegett úgy esküvője- mint ő e vasárnap közeledtével. — Végre megviradt a nagy nap; a kitűzött órában a társaság összegyűlt s a nap leendő hőse legszebb ruhájában, rózsapiros hangulatban , nyakravalójába akasztott asztalkendővel és örömragyogó szemekkel ült le tányérja elé. Hogy a sok és minden nemű drága falattal annál könnyebben elbánhassék, már a megelőző napon keveset, ma reggel pedig épen semmit sem evett s így gondolható,