Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-05-20 / 14. szám

214 cserkészni azon reményben, hogy valami jelre talán majd akadok, melly az oroszlány csapájára vezet. A gyártól keletnek egy kilométrenyire lágy talajon csapákra akadtam, melylyek a víz vezető árkok felé vonúltak. Minél inkább közeledtem a helyhez, hova első öszvéremet kötöttem volt, annál tisztábban voltak-e csapák láthatók s oda érvén, mintegy száz lépéssel tovább dermedten láttam a szegény állatot feküdni. A lágy talaj nem tartotta a czöveket olly erősen, hogy ellentállhatott volna s így az oroszlányok öszvéremet a legközelebbi árokba czepelték. Ezek után úgy véltem , hogy mindenesetre czélszerü lesz várt prédámat e helyen lesnem s pedig a folyó közelében, mi okból a tamarindok mögött mintegy négy centimétrenyi átmérőü gödröt ásattam melly elég tág volt, hogy egészen elfödjön. — E gödröt azután ágakkal jól körül raktam s a gyári munkások segítségével öszvéreremet az árokból elővonszolván, 5—6 lépésnyire a leshely elé fektettük. Esti hat órakor minden eshetőségre készen helyemen voltam s alig hogy leguggoltam, már hátam mögött a sorgho közt nőstény oroszlány bömbölését hallottam, mellybe fiainak hangja vegyült ; azután a vízvezető árok hosszában haladván a család, lassan felém jött. Leshelyem aligha gyanút nem ébresztett a vén oroszlányban, mert nagy figyelemmel vizsgálta pár pillanatig ; azután nem távozott, mint vártam, hanem lassan hátam mögé ment s pedig olly közel ment el mellettem, hogy még a leshelyet fedő ágakat is érintette, mintha egész bizonyossággal akart volna a dolog miiétérői meggyőződni. Végre farára ült s mozdulatlanúl ott maradt. Ertendi mindenki milly nagy fontosságú volt rám nézve saját mozdulatlanságom s hogy valahogy jelenlétemet észre ne vegye, mellyet a legcsekélyebb ágzörrenés is elárúlt volna. Tudván, hogy még lélekzetemet is el kell fojtanom lia észrevétlen akarok maradni, felöltőm egyik sarkát fogaim közé vettem s az ágak közt kémeltem az oroszlánynak minden legcsekélyebb mozdulatát. Néhány perez múlva a fenevad felkelt, azután, mintha még némi gyanú aggasztaná , fejét az ágak közt előre nyújtotta s egészen arezom mellett kettőt akkorát fújt, hogy éreztem a mint lélzete orczámat megcsapta s kiöltve nyelvét, bajuszát nyalogatta, miközben jókedvű vigyorgást hallatott, melly azonban semmikép sem volt ollyan, hogy bennem is jó kedvet költhetett volna. — S nem voltam képes magamat valahogy védelmi helyzetbe tenni, mert fegyvereim ki voltak fektetve s előre a csaldög felé irányozva, ha pedig a legkisebb mozdulatot teszem, hogy őket magamhoz ragadjam : veszve vagyok. Egy perez — rám nézve egy évszázad — múlt el ezen átkozott helyzetben ; azután az oroszlány valószínűleg egészen megnyugodva biztossága felett, odább állt — de ideje is volt már, mert közel voltam a megf'uladáshoz. Lassan átlépte áz árkot, melly köztem s a csaldög közt volt és nyúgodtan elkezdett enni. Egész jobb oldalát felém fordította; én pedig a kedvező perczet nem akartam elszalasztani s vállába lőttem golyómat. A mint- érezte, hogy meg van lőve, nagyot ordított ; azután széles ugrással az erdő felé indúlt.