Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-04-20 / 11. szám

174 — ha megpillantott s mielőtt lábaival a földet érintette volna, újra emelkedik ; e két utóbbi eset legtöbb hibázásra ad alkalmat. Tizenkét év óta, mióta t. i. lábaim megtagadták azt a gyors és kitartó szolgálatot , mellyel azelőtt napokig és hetekig hegyenvölgyön át fáradhátlanúl hordoztak, tizenkét év óta felhagytam a hajtó vadászatokkal s legfölebb csak vizslával csinálok egy rövid vargabetűt szép verőfényes tavaszi vagy őszi napokon s esti lesre járok ki pár kedvencz helyemre, mellyeken egész kényelemmel várom a jó szerencsét. Szekerem e leshelyek közelébe visz , gyalog csak negyedórai utat vagy inkább sétát teszek, mert rendes erdei alléén mehetek a padig , hol öreg csontjaim les előtt és után megpihennek ; a bokrokat jobbra balra és előttem évenként lenyesetem, hogy a húzó szalonka annál jobb lövésre jöjjön s mert e helyek körül a hajtóvadászatot sőt a vizslával keresést is megtiltottam, az itt nem nyugtalanított nem zavart szárnyasok egész biztossággal, hosszan és halkal húznak. A kényelemkereső , hogy ne mondjam elpuhúlt, mai nemzedék rovására meg kell említenem, hogy unokaöcsém (kinek ezeket dictálom) eltanúlta tőlem a szekeren kijárást, meg azt is, hogy leshelyeire szintén padokat csináltatott. — Én uram Istenem, mi lesz a világból ! Nem harminczkét, de még ötvenkét esztendős koromban se jutott eszem ágába is szekér vagy pad, ha vadászatról volt a szó*) : egy pár szalonkáért három mértföldet is elgyalogoltam volna s ha — fáradságból soha, de — változtatás kedvéért megúntam az állást, leheveredtem a kissé híves gyepre s onnan is gyönyörrel hallgattam az ezer rigótorok hangicsálását. De hát a kor igényei növekedtek s tán mi öregek maradtunk el mögöttük. Példa erre az is, hogy az én időmben könnyű volt annyi hajtóra szert tenni, a mennyi csak kellett, a falubeli suhancz grátiának tartotta ha jöhetett s a legjobb kedvvel ujongott, fütyölt, szökdelt, verte kurta bottál a fát és bokrot (a kereplöt soha se tiírtem, mert ez nem csak a vadásznak alkalmatlan, hanem a hajtó se hallja miatta a szalonkát kelni) — s mindezt ingyen, legfölebb aludt tejet kaptak darab kenyérrel ; az idény végével pedig egy ürüt ölettem számukra pörköltnek és boldogok voltak. Ma ellenben azt kérdik, mit kapnak a napszámon kivül minden egyes lőtt szalonkáért — s így valóságos tiszta nyereség, hogy mai napság nincs már annyi snepf, mint az én időmben! Az erdei szalonka költözése. (Nyilt levél Koth József barátomhoz.) Kedves meglepetéssel olvastam e lapok közelebbi hasábjain a szalonkaidényre vonatkozó szakavatott értekezésedet, melly nemcsak kedves tavaszi és őszi vendégeink iránti folytonos érdekeltségedről nyújt bizonyságot, hanem szárnyasaink ezen nemének vándorlása, megjelenése felől a vadászok közt létező balhiedelmek kiirtására lévén irányozva, közlött észrevételeidben saját nézeteimet látom nagyobbrészt vi*) Drága urambátyám engedelme és tudta nélkül, magam s az ujabb nemzedék védelmére ide lopom a szóval is tett megjegyzést, hogy mi — a mai kor fiataljai — ha fel is keressük a lehető , vagy elfogadjuk a kínálkozó kényelmet : de ha nincs , tudjuk nélkülözni ; tudunk gyalogolni, még ollyan hegynek is mint Branyiszkó , hol pedig annak idején nem szalonkára folyt a vadászat,