Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-04-10 / 10. szám

152 nem szóltam gyanúmról semmit, még akkor se, mikor barátom fejcsóválva és szánakozólag tekintett a sarkamnál álló Cáróra , mint azon vizslára, mellyet én snepfekre szoktam használni. Igaz, hogy Cáro külseje és viselete épen nem volt megnyerő ; nagy és sárga szeme inkább álmosan mint tüzesen pislogott; két füle lomhán fityegett le; mozdulatában semmi élénkség ; s nyomomból otthon bottal sem lehetett elverni ; az is áll, hogy egyéb vadra nem igen használható — de szalonka lesre és keresésre megbecsül lietlen volt. És én különösen e czélra idomítottam e kutyámat : először kényszer útján vakon engedelmessé törtem meg annyira, hogy nem csak hívásomra vagy füttyentésemre, de még pillantásomra is úgy ügyelt, minthacsak dróton húznák ; másodszor soha de soha sem engedtem messze keresni s a vizsla úgy mellém szokott, hogy még otthon is ritkán távozott el tőlem. Tagadhatlanúl lomhának látszott — pedig dehogy volt az ! Az erdőben minthacsak kicserélték volna ; sárga szemeiből zöld fény villogott , élénken és szorgalmasan keresett, de mindig s intés nélkül közelemben; a kellő perczben hason feküdt s többet haladt csúszva mászva, mint menve ; hátra tekintgetve bevárta míg én oldalt vagy szemközt vagy olly állásba jöttem, honnan jó lövés nyílt ; szóval Cáro előtt nagyon ritkán kelt szalonka úgy, hogy én ne teljes kényelemmel lőhessek reá ; ellenben a megállott madarak nagyobb részét akár a földről lőhettem volna el előle; mit eleinte — csak azért hogy vizslámat az állásban szilárdítsam — meg is tettem ; de mikor erre szükség már nem volt, soha többet; először mert szinte lelkiismeretem ellen van ; másodszor, mert nem szeretek közelről lőni s úgy szétlőni snepfet, hogy delikátnak tartott sara helyett akár az egész madarat pirítósra lehessen kenni. Rendes esetben bevárom az időpontot, midőn a felszállt madár nincs már többé emelkedőben s ekkor lövök; kivéve természetesen, ha meszsze van, vagy ha kettő kél egyszerre, mert ez esetben a második lövés végett az elsőt nem lehet halogatni. Gábor barátom e vidéken növekedvén fel, jól ismerte a környező erdőség minden egyes helyét s mert vetélkedni jött, külön akart vadászni, állítván hogy egyetlen szalonkával sem fog kevesebbet lőni mint én. Elváltunk tehát egymástól ; ő keletnek tartott, én nyugotnak és viszont — s reggeli 9 órától délutáni 3-ig (mi a busírozásra a legalkalmasb idő) vadászván, az első három nap eredménye a következő lett : Az első napon én hetet lőttem, ö hármat; második nap : én ötöt hoztam ö csak egyet; harmadik nap hazatéret én nyolez darabot szedtem elő táskámból, míg ö ismét csak háromig birta felvinni. Az arány tehát 20 : 7 ellen állott s barátom olly lehangolt sőt szerencsétlen volt e miatt, mint a kinek vetését jég verte el. Meg van babonázva, úgymond, mert ő ennél otthon is többet lő, pedig világos hogy itt több a snepf mint nála Sz—megyében ; vagy talán hogy én válogattam ki magamnak a jobb helyeket ? „Sem az egyik, sem a másik — szóltam én, midőn az esti les után kandalló mellett pipáznánk — az eredmény gyakran csekélységektől függ, mellyekre sokan nem is ügyelnek, holott tényezői azok a sikernek. Lásd barátom te ép olly jól lősz — ha nem jobban — mint én; esti leseink eredménye egyenlő; s ha a keresés ered-