Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-03-30 / 9. szám

133 gr. Jankovicli daruvári hires snepfvadászatait emlegetni, mellyeket nem csak a dús eredmény, hanem az ezt biztosító vadászatrendezés is tesz nevezetesekké ; valóban érdemes és érdekes volna ezek leírását a „Vadászlap" számára megnyerni.*) A fönebbiekböl és sok évi tapasztalásaimból itélve tehát bátran mondhatom, hogy a tavaszi szalonka-saison sikere nálunk kizárólag az időjárástól függ ; ha hideg, havas, szeles a martius : kevés jön egyszerre, az is röviden és roszúl húz s így kevés látható és még kevesebb lőhető, a nagy tömeg pedig kilesve egy-egy kedvezőbb éjt, úgy elmegy fölöttünk, hogy hírét se vesszük ; ha ellenben csendes langyos napok járnak, a snepf is rendes állomásokat tart, mert rosz idő által itt vagy ott vissza nem tartva, útja nem válik sietőssé ; csendesen, magasan és hosszabb ideig húz s így természetesen inkább kerül szem és cső elé. — A jó szalonkaidénynek nálunk a magyar felföldön még egy esete van ; az t. i. midőn martius végével vagy april első napjaiban a Kárpátok közt hózivatar és szél dühöng s a már odáig haladott madarakat visszaszorítja. Nem egyszer történt meg velem, hogy egy-egy erdökört négyen öten vizslákkal átkutatván, semmire sem akadtunk s már már azt hittük, hogy mind elment ; én azonban másnap újra kimenvén, ugyanott 10 —14 darabot találtam, pedig az idő roszabb és hidegebb volt a tennapinál. Igen, mert a Kárpátok közt zivatar dúlt s ezek retiráló madarak valának ; és nekem csak a „palmarum trallarum" után kezdődött a valódi aratás. Sokan intézték hozzám a kérdést, hányféle erdei szalonkát ismerek ? mire én mindig azt felelem, hogy ezer meg ezer volt már a kezemben, de soha se láttam két — egymáshoz egészen hasonlót, azaz ollyat, mellynek tollazatában minden árnyalat egészen megegyező lett volna ; minélfogva azt hiszem és vallom hogy valamennyi erdei szalonka egy fajt képez, mellynek számtalan válfaja van s ezek a különböző égalji befolyások szerint ép úgy különbözhetnek egymástól, mint az eszkimó a spanyoltól, holott mind egy törzsnek gyermekei. Tagadhatlan, hogy nagyságra nézve vannak kisebb, nagyobb és legnagyobb snepfek, mellyeknek tollazatában lényeges a különbség, sőt repülésük is különböző ; csórjuk azonban és lábaik hossza meglehetősen egyformák. Legelőször jönnek a kéklábú kicsinyek, az úgynevezett szálláscsinálók; ezeket csak később követik a nagy sárga snepfek az úgynevezett bagolyfejüek, mellyeknek kidomborodó nagy szemeiket sokszor reptükben is láthatni. E kettő közt aztán van még egy harmadik válfaj, melly se nem kéklábú, se nem bagolyfejü, hanem közép valami. A szálláscsinálók tollazata inkább szürkébe mint sárgába játszik ; ezek sokkal sebesebben húznak, kevesebbet makognak s a vizsla előtt messzebbről kelnek mint a későbbiek. Mind ennek oka nagyon természetes ; kicsinyek, mert észak szülöttei s többnyire soványak is, mert megállapodás nélkül jöttek messze földről ; legkorábban jönnek, mert leghosszabb út áll előttük ; gyorsan húznak és nyugtalanok, mert kora martiusban érkezvén, ekkor még hidegebb esték járnak. A nagy sárga snepf nehézkesebb s e miatt is — de főkép mert később langyosabb időben jő, csendesebben *) A becses tollat, mellyböl a valpói vadászatok leirása lapunk számára igérve Volt, az utóbbi évek alatt országos ügyek vették igénybe. Most szélcsend állott be — szabad-e remélnünk? Szerk. 9*