Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-03-30 / 9. szám

132 arra tanított, hogy illyenkor — mikor t. i. a szalonka táplálkozni vágódik le — meg se mocczanjon az ember, mert a madár ekkor szokottnál óvatosabb, mi előtt leszúrna figyelmesen körültekintget s a legkisebb jelre vagy neszre tovább száll; míg ellenben ha már a földbe szúrta csórját és körben forog, akkor többnyire se lát se hall, mint dürgéskor a fajd ; mit onnan következtetek, hogy egy ismerőm egy illyen élelemkeresö snepfre lővén, oda ugrott hogy felvegye madarát — ez azonban a közeledőtől néhány lépésnyire felrepült s ép egészségben szállt tova; a lövés alkalmasint fölötte csapott el, ő azonban a durranásra nem, s csak a közeledésre kelt fel. Ha gilisztát nem kap, másnemű féreggel is beéri, mit az bizonyit, hogy száraz őszök alkalmával nem egyszer láttam, a mint szarvasmarhák friss hullatékaiba szurkált le a snepf ; vagy tán hogy a hullaték nedvessége annak közvetlen közelébe vonta a gilisztákat? De most veszem csak észre, hogy eltértem felvett tárgyamtól, a szalonka költözési ösztönétől. A mint a délvidékeken érezni kezdi, hogy ott a szárazság már már beáll, mig viszont a párzás ideje itt van, ezt kedvezőbb viszonyok közt végezni útra kel felénk. Ha akkor aztán déli szelekkel langy esős napok járnak, a snepfek pár nap alatt és tömegesen *) érkeznek hozzánk ; ha ellenben hideg északi szél állja útjokat, a nagy tömeg délibb tájakon maradoz s csak egyesek jönnek előre, hihetőleg azok, mellyeknek hazájuk Európa legészakibb része lévén, leghosszabb út áll előttük. Ez fejti meg, miért esnek a legjobb snepfvadászatok Slavoniában ; ott t. i. a különböző égalji befolyás miatt gyakran már nyilófélben van a tavasz, midőn a Dráván túl még zord az időjárás ; a szalonkák nagy tömege tehát az ottani kedvező fekvésű és talajú erdőségekben hosszasabb állomást tartván, eredményesb vadászatot nyújt, mint nálunk, hova csak sporadice érkeznek. Sokat hallottam b. Prandau valpói és *) A szalonkák tömeges húzását és költözését Diezl is állítja a „kis vadászatról" írt jeles könyvében, mellynek igen »ok helyével bámulatosan megegyezők czikkiró úr véleményei és megjegyzései. Diezl e tömeges húzásra nézve régi időkből is idéz feljegyzett példákat. 1616-ban Heszsziában egy főerdész az erdőbe ment ki fatolvajokat meglesni, midőn egyszerre szokatlan madárhangokat hall, feltekint s látja hogy temérdek — előtte ismeretlen madár bocsátkozik le egy erdei rétre s hosszú csórjával a földbe fúr le. Másnap jelenti urának a felfedezést, este ismét ama helyre megy ki, lő is egyet s nem győzi bámulni furcsa alakját és hosszú csorját s valami mérges madár, nak tartja. Végre győz a kíváncsiság ; megsütik s megízlelik a furcsa szárnyast s ime húsa pompás jó ! — 17.73-ban Normandiában Evreur mellett egy vadász 50—60 darabból álló csoport közé lőtt.— I'rancziaországnak mainei erdejében egy vadász kis területen 80 darabot talált s 18-at lőtt le. — Beaupré úr Picardiában 1784 év mindenszentek napján olly temérdek szalonkára bukkant, hogy bár az est már már beállott, tizet lőtt le, de ha korábban jön — úgymcr.d — négy annyit is lőhetett volna. A legszerencsésebb szalonkavadászat ujabb időben Mekinsky porosz főerdészé lehetett, ki a sedliczi erdőben a Kárpátok alatt harmadmagával egy nap alatt száz és néhány darabot lőtt — még pedig ősszel ! Legnevezetesebb azonban az, mit Schuster Bernát hédervári erdőmester beszélt : — 1828-ik év oct. 16-án Mosonból elindúlva , Magyar-Óvár mellett napköltekor, legalább 1000 darabból álló madárcsoportot látott egy őszi vetésen. Eleinte bíbiczeknek tartá, mert valamennyi egy oldalon kiterjesztett szárnynyal sütkérezett a napon — a vetés kemény dérrel volt ellepve. Milly nagy lön azonban csodálkozása, midőn közeledvén meggyőződött, hogy az csupa erdei szalonka. Megállítá a lovakat, kiszállt a kocsiból s a falka felé ment. Ez 30 lépésnyire bevárta, aztán felkelt, mintegy 200 lépésnyire tovább húzott és ismét lebocsátkozott. Ezt néhányszor ismételte — az erdőmesterrel nem volt fegyver, különben úgymond 8—10 darabot könnyen ejhetett volna közíílök. Szerk.