Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-03-30 / 9. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. Vasárnap, niarczius 30. 9. sz. Hatodik évfolyam 1862. Egy öreg szalonkavadász élményei. . (Folytatás.) Meglehet, reám is elmondják majd, hogy az öregek nótáját fújom, kiknek „nem úgy van most mint volt régen" — de annyi bizonyos, hogy 25—30 év előtt mind tavasszal, mind s különösen ősszel több volt nálunk a szalonka, mint sem az utóbbi években. Okát nem kutatom, de hogy ez tény : vadásznaplóm mutatja. Az is áll hogy azelőtt későbben — martius derekán érkeztek ; míg az utóbbi harmincz év óta rendesen martius elején lövöm az elsőket ; nem említve a februárban, sőt a januári hajtóvadászatok alkalmával előkerülő egyeseket, mert ezek meggyőződésem szerint a múlt őszi vándorlás alkalmával cseppentek itt valamikép, nálunk teleltek,, de aztán olly sovány gerinczek is, hogy kár rájuk lőport vesztegetni. A rendes húzás kezdete tehát martius elejére tehető ; ha azonban ekkor havas fagyos hideg idő jár, e kezdet is természetesen későbbre esik. Természetesen mondom, mert az állatok közt a vándormadarakat s a vándormadarak közt a snepfeket tartom azon szárnyasoknak, mellyekben az ösztön titkos sugalata legjobban működik. Afrikai vagy egyéb délszaki hónából — hol az ottani telet alkotó deczemberi és januári esőzésektől februárban még puha a föld, de a hó végén már keményedni kezd — megindúl olly északi fekvésű vidékekre, hol langyos tavaszt és nedves földet talál ; a langy idő párzási nemi ösztönének felel meg, a puha föld pedig arra szükséges, hogy abban kedvencz táplálékát a földi gilisztát könnyen kereshesse és találhassa. Sajátságos egy jelenet az, midőn a szalonka a lágy talajba beszúrja csórját, aztán halk dorombolással körben forog. A lakában nyugtalanított giliszta, ha már benn nem vágta ketté az éles csór, a felszínre jő ki s a madár gyomrában leli sírját. Sok évi vadászataim alatt néhányszor volt alkalmam látni ezen eljárást s a tapasztalás 9