Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-03-20 / 8. szám

117 — — A szinre került medvék közül mindenik csörtetve, robogva, systémszerü egyenes vonalban tört előre, mintha bizony el akarta volna nyelni a világot, hanem mikor emberére találva, sarokba szorult : támadás helyett hunyászkodva, testhajlongások közt, hang nélkül távozott — — — — — — — — Feltűnő, hogy az elejtett és elszalasztott, de mind fegyver elibe került 29 medve közül bár egy se lépett fel támadólag , melly szelid magaviselet amaz urak megjelenése előtt soha se történt; mintha később ők is egy évtizeden át szorgalmatosan tanulmányozták volna a „ Strafgesetzbuch"-ot. Egyébiránt a lejárt vadászatot egy jelentéktelen eseten kivül mi sem zavarta. — Egy közlövész 40 lépésnyiről rókára tüzelt, a kiröpült golyó egy fagöcsről viszszapattant s az onnan 32 lépésnyire álló Waldeck herczeget hasba vágta, ki a lökés miatt megtántorodott s a mi feltűnőbb , a herczeg a lökés fájdalmát nem elől, a megsújtott helyen, hanem hátul, derekán érezte s először is odakapott. — Az ellapulva volt golyó helye megvörösödött, de nagyobb fájdalmat nem okozott ; a hatás mindazáltal több napig tartó véres kiürtilékben nyilvánult. A vadászatot a jeles Dugonicsunk által olly szépen ecsetelt Macskásiak méltó utódja, a fáradhatlan tevékenységű s szenvedélyes vadász Macskási Eerencz tervezte és rendezte. Nagyreményű 14 éves fiát, Miklóst, ez alkalommal vitte először vadászatra. Magától hat lépésnyi távolságra felállitá. — Kevés vártatva bozontos medve tör egyenesen a fiúnak ; a fiú bátran rátüzel, de hevében czélját téveszti s a bősz vad felvett irányában elrobog mellette olly közel, hogy csaknem zsurolja s csak miután jól kihaladt a hajtásból, utánalő az apa, a vad összeomlik, de csülökre kap s botorkázva tántorog a fiúnak; ekkor a másik cső dördül s a medve élettelenül terül el a fiú közelében. E jelenet alatt a szülői érzés olly izgalomba hozta az atyát, hogy jóllehet már addig 12 általa elejtett medvének nézett bátran szemébe, most mint lázas beteg, egész téstében reszketett s azon meggyőződésben, hogy vész esetében másnak igen, de fiának nem tudna segélyt nyújtani, fiát egy tapasztalt öreg oláh lövész gondja alá adá, hogy vigye ő tőle távol s hasonló esetben védje jobban, mint maga. — Miklós megfelelt jó nevének ; másnap egy termetes medvét teritett le s a vén oláh büszkén mutatá be tanítványát a már lecsillapult apának, mondván : „Uram, a fiú jól kiállotta a tüzpróbát, tudd meg, hogy arcza a lövéskor se pirosabb, se halványabb nem volt. Ezzel már lehet kezdeni, a mihez fog, nem szakad markába!" Az atyai szív e szavakra magasan dobogott fel, szemeibe örömkönnyek szálltak. Kiirtharsogás s hangos éljenzés közt avattatott fel az ifjú vadásznak s bátor jó hazafinak. Mint a fönebbi szivemelő jelenetnek merő ellentétét, nem mellőzhetem hallgatással a következő eseményt. A görgényi vadászatok alatt a szomszéd magyarói erdőkön némelly szászrégeni szász urak és nem-urak hajtóvadászatot rendeztek, mellyben róka s nyúl helyett reménytelenül két izmos medve tört elő. Megpillantván a 12 puskás, mint gyáva katona ellenség előtt, állásukat feladva, fegyverüket eldobva, megiramodtak ; csupán két, szintén ott levő, vécsi oláh lövész állta meg bátran a 8*