Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-02-20 / 5. szám

74 A pisztránghalászat tulajdonképeni idénye november, midőn a külső lég dermesztő befolyása alatt a viz is meghűl s a pisztrángok a fajösztön hevében nagyobb csapatokban egymást űzve vakon rohannak a legsebesebb vizár ellenébe. Ha illyenkor egy darab fát vagy követ suhintanak a tömeg közé, mihez a hámori faczipös sihederek igen értenek, öt-hat darab is fölfordúl s alélt állapotban puszta kézzel kifogható. Még sikeresebb illyenkor a lövés apróbb göbbel, a midőn is egy arasszal alá kell czélozni. Rendesen azonban a pisztránghalászat a patakok hosszában hálóval történik : egy ember kézi hálóval a patak medrét elrekesztvén, a másik doronggal alulról zavarja a vizet, a nagyobb kövek aljában s az öblökbe lenyúló gyökök tekervényeiben turkál, s az így fogott alig egy vagy csak fél lábnyi hosszú pisztrángok, miknek vörös pettyei nem nagyobbak egy öreg gombostű fejénél, a legjobbak s legbecsesebbek. Minden állat vagy növényfaj közelében, a természet kegyetlen törvényénél fogva, már ott kellvén lenni egy másiknak, melly belőle él és azt folyton emészti, a Szinyva és Garadna patakoknak alig fél mértföldnyi folyásai körül már ott repked és bukdácsol több fehér hátú halász rigó s a pisztrángokat midőn alig bújtak még ki az ikranyálból , ezrenként kapkodja ki a viz alól. A pisztrángoknak ezen halálos ellenére figyelmeztetvén az ottaniakat : nem bántjuk úgymond az egyik , mert a halászrigó télen, midőn a többi madár bennünket elhagyott vagy elnémult, a legcsikorgóbb hidegben is olly vigan bukdácsol a jeges patak körül s mindig olly kellemesen fütyörész , hogy az egész vidéket szinte fölvidítja. Még más, bár nem szándékos ellene is van ezen halaknak ; a mésszel megrakott szekerek a patakok mentében nem ritkán fölfordulván, a vizbe ömlött mész tömérdek halat dögleszt meg s a tóból csak lassan folydogáló vizet hosszabb időre megmérgezi. A rákfogás május elejétől, September közepéig tart. Estenden a rák ki szokott mászni viz alatti üregeiből s a partszéleken léget szíva vesztegel. Illyenkor ladikra ülve, egy lámpa vagy szövétnek segélyével, puszta kézzel sokat lehet összeszedni. Madarászok számára még megjegyzendőnek vélem, hogy a Bikkben a honunkbeli madaraknak két legszebbik faja, a kőmászó harkály (Certis muraria) Mauer-Specht) és a jégmadár (Alcedo hyspida Eis-Vogel) igen szép példányokban kapható. Az első vándor madár, és septemberben a legmagasb kősziklák falain szökdös föl s alá. Válla s szárnyai a legszebb rózsaszinüek, melle pedig hamvas szürke s a szélek feketék, úgyhogy tollazatán a rózsa és hamvas szürke szinnek legszebb árnyalatai láthatók. — Midőn egy illy kis folt az őszi napsugár fényében a fejér , vagy halványfakó kősziklák körül lengedez, aranypiros csillámokat vélnél a verőfényes légben repkedni, mintha a colibrik egy kis raja jött volna hozzánk látogatóba, melylyekhez a mi kőmászónk, bár tiszszerte nagyobb, alakra nézve még is egészen hasonlít. A jégmadár közönségesebb , de a hámori tó és patakjai körül tartózkodók sokkal kékebb s pompásabb tolluak, mint mellyek akár a Hejő vizén akár pedig a Sárréti nádasokban laknak. A Bikkben honos egyébb szárnyasok hazánk más vidékein is előfordulnak s