Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-02-10 / 4. szám

57 érkezve, legnagyobb meglepetésükre egy farkas és három róka hulláját látták maguk előtt. Az egyik róka egész közel hevert a farkashoz s már ki vala kezdve. Világos, hogy a farkas dühében a már tán azelőtt ott veszett rókának esett s kinjában ezt tépte. Az egész hótalaj el volt lepve véres okádék és hullatékkal s az egyik róka a mint egy bokor tövében fetrengett, a szőrt egészen lehorzsolta irhájáról. A 7 szeletet mind elfogyaszták az éhes vendégek, az esteliért életökkel lakolván. Másik és harmadnapon még az egész erdőkört jól megkutatták s ime még 2 farkast és 7 rókát leltek különböző helyeken, mellyeket mind ugyanazon összegörnyedt állapotban találtak — s így ezek is a csalételnek lettek áldozataivá. — Ebből kitetszik, hogy ha nem is olly rögtön, de a megmérgezett lóhús bőségesen hatott s a legtöbb dúvad ettől mint mondani szokás : „per mops" döglött meg, különben a hét szelettől, mi egy-egy dúlónak épen egy falat volt, összesen 5 farkas és 13 róka nem esett volna el. Ezen eseményt, mellyet a kisérlettevő K. . . úrtól magától hallék, csak azért juttatám a vadászközönség tudomására, hogy azt a dúvadak kiirtására az illetők a hol lehet alkalmazzák, akár mérgezett döggel, akár pedig egyes szeletekkel teendik meg a kísérletet, a siker bizonyos, ez utóbbiakat azért kell egymástól jól távol eső helyekre elhányni, mert egyetlen illyes húsdarab egy egy vadnak elvesztésére elegendő , ha pedig több van együtt, a koncz után mohón kapkodó állat mind fölfalja s a többinek mi sem marad. Ezen méreg használatánál azonban nem lehet eléggé legszigorúbb ovatosságot ajánlani, különben szomorú következményei lehetnek. Házi vagy vadászebeket, addig míg a csalétek künn van, el kell zárni ; az elesett vadak hulláit pedig azonnal a mint megnyúzattak, mert a bőrnek azért semmi baja sem lesz — elásatni. (Folytatása következik. Tigrisvadászatok. (Folytatás.) Másnap reggelinél e borzasztó , „e m b e r e v ö"-nek nevezett tigris ujolagos üldözését határozván el, felöltöttük vadászruháinkat s lóra ülvén, kisérve szolgáinktól, kiknek mindegyike puskát, karabint és vadászdárdát hozott magával: Botta-Singarum felé indultunk. Útközben kérdém kísérőmet, az ő nézete szerint mellyik utat kellene követnünk? mire ő azt feleié: hogy bizony maga se tudja mit tanássoljon, mert e tigris nem tartozik a mindennapiak közé — mi ha nem volna így, könnyű dolog lenne ügyünket intéznünk. Azonban — tevó hozzá—ezen emberevő olly ravasz, hogy senki sem tudja Í

ányadán van vele s ökröket is kár kitenni járatos helyeire, mert ő ezeket nem bánti, sőt olly esetet is tudok : hogy megkímélvén a marhát, az azt őriző embert falta fel. Soha se mutatja magát s úgy hiszem, egy helyen nem is marad tovább két napnál. Mondják, száz embernél többet ölt meg a lefolyt hat hónap alatt; azt pedig, hogy ugyan ez időben tizenhat postalegény tünt el, bizonyosan tudom s perczig sem kétlem, miszerint ezeket is ő ragadta el.