Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-12-20 / 35. szám

"560 megjelenő albatrosok jelentik. A Jóreményfok körül a partokon ülnek meg s távolról juhnyájhoz hasonlítanak, miért is ott Capjuboknak nevezik. De máskülönben csak az Oczeán közepén láthatók és soha máskép mint repülve. — Néha, nyugodt időben lebocsátkozik ugyan a víz szinére s ekkor ép olly könnyedén siklik el a tenger tükörén, mint a milly könnyűséggel röpkéd alegiszonyúbb szélvész idején. Röptének sebességével a leggyorsabb vitorlás hajó sem versenyezhet s ha a legjobb bajé kedvező széllel huszonnégy óra alatt kétszáz tengeri mértföldnél többet halad is : az albatros soha sem marad el tőle s mértföldnyi keringések után vissza-visszajő felszedni a hajóról kidobott hulladékokat. Mint minden viharmadár, úgy az albatros is éjjel nappal tevékeny, mintha pihenésre szüksége sem volna. Örökös röpkedése közben folyvást a tenger felszínét vizsgálja s ezen élelmét keresi. A tengeren uszó mindenféle állati tárgyakból él s telhetlen mohósággal habzsol fel minden élvezhetőt. A fogott czethal körül azonnal száz és száz albatros gyülekezik , ép úgy mint a szárazföld keselyűi valamelly hulla fölött. A czethal felbontásakor gyakran olly tolakodók, hogy a matrózok közé csapnak s ezeknek úgyszólván kezeikből ragadják ki tápjukat. — A csórjukba fogható halat egyetlen harapással ketté vágják s a legerősebb tengeri állat bőrét könnyű szerrel felhasítják. — Ha éhesek, szünetlen kárognak s épen nem kellemes hangjuk rekedt nyerítéshez vagy orditásboz hasonlít. 183 .... évben, midőn első ízben láttam e madarat, hajónk kapitánya szerencsére olly egyén volt, ki maga is mint szenvedélyes vadász, halász és értelmes természetbúvár, örömest felhasznált minden alkalmat a hosszú tengeri út kellemessé tételére. Cap Horn felé vitorláztunk akkor s épen Cap San Antonio került szemeink elé, midőn következő kalandunk volt az albatrosokkal. Megelőző estén egy czethal mutatkozott s tünt el ismét, minélfogva másnap a reményben , hogy még valahol rá akadhatunk, szemmel tartottuk a környéket s a körülünk elterjedő nyugodt tengert. Délfelé a kapitány egyszerre rendeletet kiáltott a kormányosnak s hozzám fordúlva így szólt : „Látja ön most az albatros falkát? azok alkalmasint a czethalat kisérik!"—

En a kijelölt irányba néztem, de a hő napsugárban fel-feltiindöklő babokon kivül semmi egyebet nem láthattam. A bizonytalanság nam sokáig tartott — a mit a kapitány látott, az csakugyan egy sereg albatros volt, de e madarak most a mutatott távoli pontról felénk közeledtek. E madarak közt egy — mind nagysága, mind pedig azon körülmény miatt váR feltűnővé, hogy nyakáról lemezke íüggött le, mellyet kétségkívül valamelly tengerész, ki az albatrost elfogta*) s ismét elbocsátá, kötött volt oda. Ez egy admirál volt, mint a tengerészek a hófehér albatrost nevezik , mellynek csak szárnyain van két fekete folt— a főtiszt csillagjelvényei gyanánt. Hasztalan dobáltunk ki horgos búsfalatokat ez úttal a madarak étvágyának felgerjesztésére, alig lengett kis szellő — s az albatros csak heves szél alkalmával, *) Az albatros könnyen elfogható horoggal, mellyet hosszú zsinegre kötött húsdarabba dugnak s a tengerre kivetnek. — A madár , melly folyvást a hajókról kidobott tárgyakat lesi, mohón esik a húsnak s a horog érzéketlen kemény csőrébe akadván, fogollyá lesz.