Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-12-20 / 35. szám

"561 midőn a víz felszínéről eltűnnek a puhányok, kagylók s a rendes tápját alkotó halak : csak akkor kiséri a hajót, hogy felszedje az onnan kivetett moslékot. Nem sokára végkép be kellett húznunk horgos zsinegeinket ; a szellő egészen elállt s teljes nyugalom következett be. Az albatrosok folyvást látkörünkben czirlcáltak, de nem közeledtek — sa sötétkék ég alatt mintegy úszva, szárnyaik lebbenése is alig volt látható. „Parbleu! szólt ekkor a kapitány, ha nem akarnak hozzánk jönni, nem volna-e jó, lia mi mennénk hozzájuk?" S mielőtt felelhettem volna, parancsot adott, hogy hozzák elé czetbalász- csolnakját, két ember foglaljon benne helyet s aztán hozzám fordulva : „Nem a legszebb idő-e ez egy vadászkirándulásra? mondá — s megvallom szeretném kezembe kapni azt a kis levelkét az admirál nyakáról ; szinte azt hiszem, hogy nekem van czimezve ; menjen tehát gyorsan fegyveréért s aztán czirkáljunk egyet a csolnakon." (Vége következik.) A vad f á с z ä n. E pompás madár, mellynek tollazata a páváéval vetekedik s mellynek elegáns és finom idomai mintául szolgálhatnának, kurtább nyakkal és erősebb fejjel bir mint amaz, és járásának ugy tartásának nemességét tekintve sem áll mögötte. —A fáczán kérdésen kivül a szárnyas vadak királya s az erdő tollas lakói közt ugyan azon helyet foglalja el, mellyet a szarvas a négylábúak közt. Nem egy fáczánól hálója alatt kell a fáczánt bámulni, midőn röpte meg van akasztva, szárnyai meg vannak nyirva, fejét véresre verték a sürü rácsok, — nem, hanem akkor nézzük meg, midőn szabadon van az erdőben, szabadon és függetlenül, mint a természet nemzé; midőn reggel elhagyja a tölgyfát, mellyen az éjszakát töltötte, és az éjeli harmattól még nedves szárnyait megrázza, és az erdő tisztásain keresztül egyenlő időközökben hallatja erős és vad hangját, melly által, különösen tavaszszal, küzdelemre látszik felhívni vetélytársait. Mennyi kellem és egyúttal méltóság van járásában. Mennyi kincset halmozott a teremtő tele kézzel e kedvenczére, hogy őt szépítse, és ékességeit változatosakká tegye. —Királyságát a leggazdagabb és legfényesebb palásttal diszité. Egész testén a legragyogóbb és legélénkebb szinek egyesülnek hasonlithatlan pompával. A sötétkék alapon sajátságosan tükröződik a szép bársonyzöld szin, melly majd fénylik, majd eltűnik a világosság változatai szerint. Szemeit vörös korona környezi, mellyek ragyogása a bíborral vetekedik. Fülei felett két aranyzöld tollcsomó emelkedik, mellyeket büszkén felbodorit, különösen a párosodási időszakban, midőn nejei közt jár, kevélyen mint egy sultan. Szemeinek fényes sárga szivárványa lángoló tükörnek látszik, mellyben különböző érzelmei, a harag és szerelem, a gyönyör és harezvágy tükrözik magukat.