Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861
1861-02-10 / 4. szám
51 a víz kifuthasson s mellyek vagy a lábhoz kötve, vagy a nadrághoz varrva voltak — képezé egész öltözetünket. Alig hogy reggelinket elköltők, már előállott a négyes fogatú nagy vadász„wurst", mellyre mindannyian kutyáinkkal együtt felkapaszkodván, Károly kocsis négy fekete sárkányát megszólítá s csakhamar odaszállított a kijelölt helyre. Megérkezvén leugrottunk s a tócsa szűkebb szélét sorban elállottuk, ugyanezen rendben azon végig menendők s azért úgy esett, hogy azok, kik a szélen mentek, csak bokáig vagy legfölebb térdig, kik pedig a középre jutottak, nem ritkán hónaljig érő vizet gázoltak. Utunk első harmadában igen gyéren s csak egyenkint szálltak fel előttünk a kacsák s a mint az első lövés történt, hallottuk a robajt , mellyet a sástól elfedve, az előlünk víz színén odébb szökő kacsák okoztak. — Ezen robajból tudtuk rendesen az napi működésűnknek leendő eredményét megítélni. Mindig sort tartva, a kilőtt fegyverek újra töltését közönségesen bevártuk s így sorban tovább haladva, mindig szűkebb és szűkebb térre szorítottuk a vadat. Mikor azonban a tócsának felét túlhaladtuk volt, akkor már kutyáinknak, mellyek itt-ott eddig is fogtak fia-kacsákat, nem igen tudtunk parancsolni. Az öreg kacsák , fiaikat elhagyni nem akarván, hol kettenkint, hol hármankint szállongáltak fel közel előttünk s nem ritkán esett, hogy kétcsövű puskáink kettőt is ejtettek el egymásután. Minél előbbre nyomúltunk, annál több volt dolgunk s annál bajosabb a haladás. A fiatal kacsák már anyányiak voltak ugyan, de még nehezen repülhetvén, némellyek közülök csupán akkor keltek szárnyra, mikor már a sekélyebb vízbe szóródtak, hol bukdácsolniok nem igen lehetett. Folytonos lődözés és kutyáinkkali elfogatás mellett annyi volt a teendő : hogy nem ritkán azt se tudtuk mihez fogjunk előbb ? lőjjünk-e ? fegyvert töltsünk-e? vagy a kutyától szedjük-e el a fiatal kacsát, mellyet ha el is vettünk tőle, a jövő perczben már ismét másikat hozott, s az előttünk—alighogy ezt elvettük—újra felkelt 10—15 kacsából a mennyit lelőttünk, nyomban szedjük-e fel (mert valahogy felszedni mégis kellett) vagy később tegyük-e ezt, majd mikor már az egész tócsát keresztül gázoltuk ?—Mikor így már senki sem tudta, mibe kapjon legelébb : Orczy barátom megállítá sorunkat s a vadaknak mintegy fegyverszünetet engedett, melly alatt a lelőtt s körültünk heverő kacsákat felszedtük, a tócsa utolsó harmadában rejlők .pediglecsendesedtek. Vagy tiz percznyi megállapodás után tovább nyomulván, a vadak száma lépésrőllépésre mindinkább szaporodott; s mikor a tócsa végétől már csak mintegy 30 ölnyire voltunk: akkor gyakran valamennyien töltetlen fegyverrel néztük a szállongó ruczákat mig,kutyáink az elfogott kacsafiakat egymásután hozták. Szóval — szinte vonakodom a croiog valódi mivoltát kimondani, nehogy a vadásztúlzás gyanújába essem — volt olly eset : hogy úgy állottunk a vad között, mintha valami majorban járnánk s ha az egyikre fogván fegyverünket, egy másik szebben s egy harmadik, negyedik még Bzebben, hol mellettünk, hol jobbra vagy balra, hol elől vagy hátúi szállott fel: úgy végre egyikre se lőttünk s egyet sem ejtettünk el. 4*
