Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-02-10 / 4. szám

52 Illyen korukban a kacsáknak az a tulajdonuk, hogy bármiként riasztva — miután még nehezen repülnek — nem igen hagyják el tanyájukat s így rendesen vagy a víz alatt úsztak, vagy ha felkeltek, fejeink felett repültek vissza a tócsának azon részébe, honnét őket rövid idővel ez előtt kizavartuk volt. A tócsa végére érvén, mindenki letette vadját ; ezután az eleven kacsákat külön zsákba rakattuk s fegyvereinket megtörülvén, töltényeinket rendbe szedvén, húsz harmincz percznyi szünet után, ha sok vad menekült hátra, vagyis a tócsa azon oldala felé a honnét jöttünk — újra kezdtük a vadászatot ; ha ellenben ez nem történt, akkor a legközelebbi újabb helyiséget kerestük fel, hol szintén illy modorban jártunk el. A sok járás vizgázolás, lövés, töltés, fogdosás stb. között megesik, hogy az augusztusi hőség az embert kissé megszárítja s ő menhelyet keresve, a kocsi után tekint, nem azért, mintha minél elébb haza akarna sietni : hanem, mert tudja, hogy a háziúr, ki gondosságában semmiről sem feledkezett meg, a vadász-wurstot jól felszerelt pinczetokkal, kenyérrel s már otthonn eleve készített gulyásos hússal jól meg rakatta s hogy Károly kocsis, ki nem ritkán a szabadban etette lovait, a társaság szakácsakint szerepelvén, a magunkkal czepelt aprított fának tüze mellett ételünket felmelegíti. így tehát a társaság szárazan oda sietett a „restauratióba." Ha a vadászat Eőrshez közelebb esett, akkor a kocsi nem volt étellel megrakva , hanem azt haza küldtük s helyébe délben egy oldalas kocsit láttunk közeledni, míg illy énkor a szakács szerepét barátomnak gazdatisztje vette át. A kocsinak árnyékában, a füre ledültünk, körülvettük a bográcsot s — állaink versenyt jártak. Borral kevert cseviczét (parádi víz) öntöttünk a garatra s testilelki nyugalmunk helyreállítva, erőnk felüdítve levén : mintegy délutáni 4 óráig, kisebb nagyobb sikerrel működésünket folytattuk ; mikor azután Károly kocsis ismét megjelent, felkaptunk a nagy „wurst"-ra, melly 5 órára rendesen haza szállított, hol átöltözködve, a kész és igen ízletes, jól rendezett ebédhez ültünk. Vadászatunk napi eredményét ebédközben számítottuk fel s nem tehetek róla ha el nem hiszi olvasóm, de azért mégis úgy volt, hogy nem ritkán eleven és lelőtt kacsát mindössze 160 darabot hoztunk haza, a miért is az olly napot, mellyen csak 80-ra vihettük a vadak számát, vesztett napnak nyilvánítottuk. Ha olvasóm most össze akarja számítani, hogy — ha augustus 8-ától mintegy September 8-ig rendesen ugyan minden másodnap, de néha többször is kimenvén, csak középszámmal számítgatva, átalában 110 darabot hoztunk haza mindannyiszor vadászati eredménykint : úgy 16—18-szori kirándulásunknak eredménye közel 2000 darab, mi nem tenyésztett vadnál épen nem megvetendő szám. A báró, kinek asztaláról e módon a vad el nem fogyhatott, a lőtt kacsákat mindenkinek osztogatta elannyira, hogy végre úgy kocsisai, mint béresei a kacsahúst megunták, bár azt számukra urok minden lehető alakban készitteté. A fogott, eleven ruczáknak pedig a fáczánosban, a Tárna egyik holt árkában, kerített tágas helyet készíttetett, hol ezeket bizonyos czélra, mellyröl utóbb szólandunk, etették s őrizték.