Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-12-10 / 34. szám

535 _ halálosan sebzett állat csak kis távolságra birt utána ügetni s egy második puskatüz levette lábáról, elnyúlt s másnap húsából ettünk. Pompás sportot nyújtott az is, midőn vadlovakat beterelni mentünk ki a hegyek közé. Jól emlékezem még egy gyönyörű mén halálára ; olly fekete s olly vad volt az, mint Mazeppa paripája, járása mozgása kitünö. Valami húsz kanczát vezérlett s a telepesek minden mesterkedése sem volt képes öt és háremét a telepudvarba beterelhi, következéskép tulajdonosára nézve értéktelenné vált. Mihez képest halálitéleté aláirva lön s mi nem épen jó kedvvel mentünk ki az Ítélet végrehajtására. — Először is egy lovascsapat oszlott szét a hegyekben, a vad ménes tartózkodása helyét felkeresni ; mi nem kis bajjal sikerült. A délczeg mén felhányta serényét a légbe s vad horkolással és nyerítéssel levágtatott egy meredek lejtön —a lói szépség tökéletés mintájaként. Hü kanczái követték öt s nem sokára már a távolból volt hallható fölclcsapkodó lábaik dobogása. Sok óráig tartott e vadászat, mert az alattunk lévő paripák atelep legjobb, leggyorsabb lovai közül választattak. A feketék örültek gyaftánt nyargaltak, mert átalán jó lovasok s a hevélyek kedvelői. A telepesek mind edzett emberek s munkára restek ugyan, de a vadoni élet szabadságát szeretik; míg íni vadászok sportsmani hévvel folytattuk az üzést. Egyikünk végre, a ménes vezérét meglehetősen megközelítve, leszökik lováról, határozottan czéloz, golyója a mén gerinczébe vág s ez felbukik, hogy soha többé fel ne keljen. A kanczák eleinte körben száguldanak elesett szultánjuk körül, néha néha közelednek hozzá s szimatolják a légbe terjedő vérszagot, aztán megriadtán robognak el különböző irányban. Mi azonban utánuk s mielőtt az éj leszállna, valamennyi a telep kerítése között van. De ez nem egészen a mi érdemünk , hanem leginkább ama néhány öregebb szelíd lóé, mellyet a tova vágtató vadkanczák közé bocsátottunk s mellyek a kerített helyhez szokva lévén, oda fordúltak vissza s társaikat is magukkal vitték a fogságba. De hiszen mi az ebólak felé indúltunk, midőn tárgyamtól eltértem — folytassuk utunkat. Az ebólak fakunyhó-ízlésben épültek, alvó padokkal s szabályszerüleg elosztva; külön helyek tenyész szukák számára, mozgásra, és etetésre; mind ez tökéletesen jó téglatalajjal s egy festőileg szép patak mellett. Fekete ostorászunk ebszakácscsá vált s a válu tartalmát izlelgeté, bele mártogatván újjait s lenyalván róluk a jó izü levet; mert megjegyzendő, hogy e lé nem talán elhullott ló hanem bika húsából készült , mellyet gyakran egyenesen a falka számára vágnak. Az ostorász egy szelid tengeri nyúlat vetett a kölykök elé s mulatságos volt látni alegkisebben is, a vele született vadász-ösztönt, mellyel a nyomot szimatolva, dadogó hangokba tört ki. A nyulacska azonban elment s alkalmasint valamelly ordas vadkutyának lett ritka zsákmányává. S most nincs egyéb hátra, mint ebédhez ülni, hallgatni a kifogyhatlan bushtörténeteket, kiszívni számtalan pipát s beszélni marha- és gyapjúárakról, aranyásókról stb. Hajnalszürkület előtt ébredtem s hallottam mint veri az eső az ablaktáblákat ; a forró föld az esőt gőz alakban küldte vissza s ez vastagon és mintegy katlanból gomolyogva szállott fölfelé. Szép mulatság, gondoltam magamban ; de nem akartam 34*