Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-12-10 / 34. szám

534 _ Egy ízben vadpulykákra mentünk ki vadászgebéken, mellyek rég hozzászoktak a lövéshez s egyéb meglepetésekhez. Rövid időn a helyre értünk, hol a falka egy fekete ficzkó előleges jelentése szerint megtelepedett : barátom jobb és bal csővével egyet-egyet lekapott, míg én szerényen eggyel is beértem. A velünk lévő falkár nyergéhez fűzte a szárnyasokat. Ezután nyílt síkra értünk ki, nagy tavak közé, mellyeken fekete hattyúk s mindenféle kacsafajok úszkáltak. Sok üggyel bajjal sikerült öt madarat lelőnünk, de csak kettőt kaphattunk meg közülök. Végül a fürjes vidékre értünk, hol lovainkat a falkár gondjára bízva gyalog baladtunk s minden lépten majdnem ráhágva a közel kelő madárra, telt tarisznyával mentünk haza felé. Közel a honi telephez néhány fekete ficzkóval találkoztunk, kik tőrben sok papagályt fogtak össze; potom áron vettük meg tőlük e madarakat s mert nem volt jobb mulatságunk, honn egy galamb-kelepczét (trap) rögtönöztünk s a felbocsátott kajdácsokra vagy egy óráig lövöldöztünk. Villás reggeli után az ebólakhoz sétáltunk le s útközben a mészárszéknél állottunk meg, hol a telep lakói számára épen egy bika volt levágandó. Levettem vállamról golyóra töltött fegyveremet s a bika homlokára épen üstöke alá czélozva, az állat egyetlen nyögés nélkül rogyott össze ; a dördülésre azonban s a vérszagra két más bika a szomszéd korlátok közt neki szilajodott s a kerítés mellett köröskörül vágtatva keresett nyílást, míg végre az egyik a hét láb magas korlátot inkább áttörve mint átugorva, a hegyek felé menekült, a másik utána. — Azt tartom senkinek sem volt kedve útjokat állani, mert mi is biztos helyre vonúltan néztük rohamukat. Ez engem egy mulatságos jelenetre emlékeztet, melly vadgőbölyre vadászásunk alkalmával történt. — Néhányan olly czélból vonúltunk ki a hegységbe, hogy néhány silány fajú bikát pusztítsunk el, mellyek az itteni tenyésztésnek ártottak, mert el-ellátogattak a gulyába a hegyek közül, hol szabadon csatangoltak, mindenik egy egy tehén-seraglioval. Sokáig botorkáltunk ide s tova s mindegyikünk alatt már két ló fáradt ki, midőn egyszerre roppant nagy szilaj bika iszonyú bőgéssel riadt fel s a nyomában járó tehéncsordával árkon bokron át vágtatott. Puskával és revolverrel fegyverzetten s fáradt lovainkon nem könnyű dolog volt véle a verseny e szaggatott talajon ; de azért szemmel tartottuk s a hol csak kedvezett a talaj, utána eredtünk. A vén bika végre fáradtan egy völgyület mocsarában állapodott meg s csülökig süppedt az iszapba : mi tüzeltünk reá s az állat összerogyott. Na s hát Austráliában az illy vadbika farkát diadaljelül — mint nálunk a rókáét — levágni szokták bár a jelen esetben nem volt nagyon kedves dolog térdig járni sárban a meddő dicsőségért, de Marsnak egy fia, ki csak néhány napi sportra jött le, nem akarta elszalasztania dicsekedhetés alkalmát, bement a mocsárba s mielőtt a bika farkvégének levágásához fogna, felkapaszkodott a hullára s teli torokkal egy harsány hallóa-t kiáltott. — Tessék már most elképzelni a mi meglepetésünket s az ő nagy rémülését, midőn a bika mozogni kezdett, törpe csúfolóját lerázta magáról, feltápászkodott, fejét szügyébe vágta s támadni készült. Soha világéletemben pár vadászcsizmát illy gyorsasággal sárban járni nem láttam ; nagy üregek maradtak utána a sürü iszapban, ö maga pedig tátott szájjal, égnek álló bajjal, emelt karokkal s karikázó szemekkel iparkodván előre, ijedtében túlordította a bikát; holott nem is fenyegette veszedelem, mert a