Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-11-30 / 33. szám

525 _ árkaink hossza már tíz ölnyi s mélysége egy ölnyi volt, midőn már-már csüggedő reményünket a munkások egyikének örömkiáltása élénkité fel. Utolsó árkunk függőleges átvágásakor embereink egyikének csákánya, nagy kőlemezt törvén át, egyszerre űrbe mélyedt s a menekvési útjától elvágott borz e lyukon akarta kidugni fejét, de az e látványra kitört harsány örömrivalgásbólhamar meggyőződvén az ellene forralt szándékról, rögtön visszavonúlt s beásakozni készült, mi a porhanyós fehér homokú talajban annyira sikerült neki, hogy mielőtt észrevennők magunkat, már félölnyire haladt s okvetlen menekül, ha nincs — Mister. Ez, a nyaklóról lebocsáttatván , a nyílásnak ugrott s milly hévvel, milly dühvel ! Percczel később kutya és borz egy tömeg volt már, melly borzasztó mozdulások és rángatódzások közt hol előre hol hátra mozgott; egy embernek sikerült kezeit Mister hasa alá dugni, a kutyát megfogni s kifelé húzni ; mire a borz feje is látható lön, a kéznél lévő nyakgallért*) nyakára szorítottuk s a hasztalan vergődő állatot kivontuk. Embereink először is hátulsó lábait kötözték meg erősen két külön kötéllel s ezek végeit egy fa vastag ágán átvetvén és ismét megfogván, vezényszóra a nyakgallér felnyílt, az emberek megrántották a köteleket s a borz a levegőben csüggött, fejével lefelé s két hátulsó lábaival egymástól széjjel. Mindamellett, derekának majdnem hihetlen erejével felcsavarodott a borz , a lábait szorító kötelek egyikét megragadta s aczélfogaival egyszerre ketté harapta, bár ez legalább is ujj vastag volt. A helyzet válságossá lön. A vad már csak egy lábán függött s ha ennek kötelét is átharapja, a reá áhítozva ugató ebek közé esik s előrelátható iszonyú harcz után végre is sikerülhet neki a sűrűségbe vagy a mindenfelé nyitott árkokba menekülni ; e szerint periculum volt in mora s minden áron végezni kellett vele. — Uly körülmények közt embereink egyike minden kérdés nélkül egy doronggal úgy ütötte tarkón a borzot, bogy ez a kulcsot beadni látszék s a kötél végét tartó egyén elég vigyáztalan volt azt elbocsátani ; mire a borz az ebek közé zuhant le s a pillanatban, midőn ezek fogait érzé, szédüléséből magához térve, megkezdte velük a küzdést. A vad és a négy eb másodpercz alatt egy gomolyaggá vált s e mohó és kinos nyivás, marakodás hangzavaráról alig lehet fogalom. A borz vitézül viselte magát s olly eréllyel olly szívóssággal küzdött, melly akár egy vadkannak is dicsőségére vált volna; de a kutyák is megtették kötelességüket s különösen Mister volt az, melly a borzot baloldalon torkánál ragadva tartá s társait ennek marásaitól mentesíté. Mindamellett tanácsosnak tartottuk nem várni be a harcz esélyeit s embereinknek parancsot adva, hogy az ebek és a borz hátulsó lábait lehetőleg fogják le, ekép lehetővé lön egy olly másodperezre tenni szert, hogy a velünk hozott nagy kést a vad lapoczkája alá döfjük, mire ennek orrán száján tajtékzó vér ömlött le s azonnal kiadta páráját. Még ezután is sok bajba került a borzot elvenni a kutyáktól s ez csak is meglehetősen tépetten jutott birtokunkba. G-. *) A nyakgallér (Dachszange) három láb hosszú s harapófogóként keresztben fekvő kettős vasrúd , mindenik rúd végén félkör alakú vassal, úgy hogy a fogó összenyomásakor a két félkör karikát képez, melly a borz nyakánál szűkebb.