Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-11-30 / 33. szám

523 _ gúlván, barátunk felszólítja á kanászfiút bújnék a lyukba s húzná ki kutyáját, melly tán megszorulva nem tud kijönni ; a bányásszá rögtönzött kanász minden habozás nélkül, legjobb kedvvel kotorja magát a rókaaknába annyira, hogy csak lába volt már látható ; egyszerre így szól : „Fogom a farkát, de visszamenni nem tudok" mire barátunk a fiút „El ne ereszd !" unszolással lábánál fogva húzta ki a lyukból. S így „Nyukirály" barátunk a rókalyukból a kanászt, a kanász Jancsárt, Jancsár pedig a dermedő rókát húzta ki. Az erdei szalonkák vidékünkön ez ősszel úgyszólván csak átszöktek ; tavai azonban egy sajátságos jelenet tanúja voltam. Egy délután az erdő között lévő pusztán dolgaimat végezvén, néhány bajtót rendeltem a vágáshoz, kik alig kezdették meg a hajtást, midőn e vágásból egy szalonka szépen lövésre jött, a másikból kettő repült ki, mellyek egyike a mellettem lévőgyertyánfabokorra esvén, ott fennakadt. Kutyám látván ezt leesni, el akarta hozni ; de fel nem érvén, biztatásomra ugrálni s végre ugatni kezdett, de így sem ért sikerhez; később — engem a dolog mulatván, vizslámat újra biztattam, mire ez a bokorra felágaskodva akarta levenni a szalonkát, melly azonban csak szárnyalva lévén, csőrét eltátotta, mintha csipni akarna, mit még soha sem láttam ; — magamnak kelle tehát levenni s ekkor feltűnt, hogy ez a szokottnál sokkal nagyobb, mi csakugyan valósult is, mert e két szalonkát az otthon levőkkel összehasonlítván, köztük feltiinö külömbséget találtam olly annyira, hogy még a máskor látott nagyobb fajúak között sem láttam ekkorákat. B. Földalatti b о г z v a d á s z a t. Régi vágyam volt egy borzvadászatban nem csupán néző tanú gyanánt — hanem erélyes közreműködéssel s olly vadászként részt venni, ki a siker elérésére eszét és kezeit egyiránt felhasználja. —- E vágyam teljesülésére nem rég alkalmam nyílt S. barátomnál, ki minden vadászatnak nagymestere s ez úttal a vezényletet — az eredmény dicsőségével vagy kudarczával együtt — reám bízta. Erdészei egy borzbarlangot nyomozván ki, reggeli hat órakor barátommal a faggyasi vágáshoz, hova embereit előre kirendelé, kocsiztunk. Ott várt már reánk tizenkét izmos legény, ásóval, csákánnyal, baltával, földfúróval s hasonló eszközökkel; János, az értelmes öreg vadász vezérlete alatt. — Továbbá négy borzeb, mellyeket néhány vonással jellemeznem kell. Az első: Lant, veres szálkás szőrű, öreg, tapasztalt, csalhatlan kutya.— Ha Lant azt mondja : itt a borz, el lehet hinni szavára. A második Hantos, az elébbinek fia és tanítványa, kissé még szeles fiatalember, ki azonban a borzfogak élén idővel majd okúlni fog. Most még csak előőrsi szolgálatokat végez s anyjáról azon eredeti borzebfajhoz tartozik, mellyből két példányt néhány év előtt hozott Baden-Badenből S. barátom. E kis, görbe lábú, simaszőrű s finom rókafejű borzebek pirosderes szinüek fekete pettyekkel, mintha sárral volnának befecskendve. Legeredetibbek szemeik, mellyek ritkán ugyanazon szinűek; az egyik rendesen barna, a másik világos szürke vagy üveges. Lantos anyja Miss, de kora miatt már nyugalomba van helyezve.