Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-11-30 / 33. szám

1 522 Azonban a felette nagy szárazság és bőség miatt csak legfelebb 9—10 óráig lehetett biztos vizslával is kellemesen mulatni. September végével a még bántatlan fogolycsapatok többnyire a berekbe menekültek; többször megtörtént, hogy sárszalonkázás közben — e madár nálunk ez ősszel szokatlan nagy számmal volt — a zsombékok között fogolycsapatokra akadtunk , mellyek közül egyesek a legnagyobb nád közé iparkodtak rejtőzni ; de lőttünk octóber 12-kén ugyanott fürjeket is, majdnem annyit, mint sárszalonkát ; mit úgy magyaráztunk magunknak, hogy ott egy vándorcsapat telepedett meg, mert harmadnapra már csak egyet sikerült vizsláinkkal találni, az is szárnyalt volt. Nyúl nagyon kevés van , minek okát — a rókák olly ellensége mint én — ez utóbbiak nagy elterjedésében keresem, bár sokan azt is hiszik, hogy az idén nem egy nyúl veszett el mételyben ; két évvel ezelőtt egy Egerszeg-táji erdész több illy mételyben elhullott nyúlat talált kerületében. Egy rókacsaládon boszút állanunk szépen sikerült. Cselédeim többször panaszkodtak, hogy a rókák naponként több majorságukat hordják el s majd a közeli rozs, majd a kukoriczatáblában találták a zsákmány jeleit. Erdőszeimet tehát a rókalyuk felkeresésére utasítottam s pár nap múlva egyik erdős egy meredek és sürün benőtt vízmosásban meg is találta azt, mit nekem azonnal jelentett, — de akkor már tőlem is két kotlós pávát vittek el fészkükről a rókák.—Elhatároztuk tehát, hogy ellenük egy kész tervvel a helyszínén rögtön megjelenjünk, mi abból állott, hogy öt kópémat különböző helyeken s a lyuktól meglehetős távolságra eresztettem el azon hitben, hogy egyike csak bele fog majd róka komába akadni, mi pedig hárman a lyukat 20—30 lépésnyi távolságra körülállottuk. Kevés idő múlva a rozs és kukoricza között eleresztett Kapor nevü öreg kópémat hallottam hajtani ; alig pár perczig tartó hajtás után egyik puskás a nőstény rókát elejté, a lyukhoz legközelebb álló pedig a másikat látta a partról a lyukba menekülni, mire a kijárásokat eltorlaszoltuk; egyet kivéve, mellybe tüzet raktunk s midőn a füst már a lyukakat jól általjárta, ezt is befojtottuk, és igy az egész család kiirtatott. A Zala, Kerka, és Valiczka vizek közti úgynevezett Göcsej, vadregényes és vaddús vidékén — néhány év előtt itt lakott s vadász-szenvedélye miatt (göcseiesen) „Nyukirály" név alatt ismeretes barátunknak eredeti vadászélménye volt.egy rókával, mellynek tréfás megemlítésénél többször jót nevettünk. Szép késő őszi napon történt, hogy „Nyukirály" barátunk lőszereit s nélkülözhetlen kürtjét vállára akasztva, kopói kíséretében vadászni ment. Jancsár kedves kópéja erősen hajt, a hajtás mindig közeledik, egyszerre barátunk a sürü gusfenyök (juniperus) közt meglátja a hajtott rókát, rá lő, a róka felfordúl, de feltápászkodik, uj lövés, de a róka csak odább odább vánszorog s közbe közbe a földet akarja túrni, mignem a pár lépésre levő lyukba menekül. — Barátunk oda siet, meglátja benn a menekvö rókát, de már kézzel el nem érheti; időközben Jancsár is oda ér, ez is meglátja s azonnal megkezdi nyihogva a kotrást, mire barátunk „Bele bele Jancsár, csipd meg Jancsár" szavakkal biztatja vörös kópéját; a róka is, Jancsár is mindig marakodva mélyebben hatolnak a lyukba. A lövésre és zajra egy közel őrző vidám kanász gyerek is ott terem ; s Jancsár kotrásától a lyuk eleje meglehetősen megtá-