Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-11-20 / 32. szám

510 _ De minő hidegek az afrikai éjek s milly jó esik a harmat, melly hajnal hasadtakor a hő alkonyatban megizzadt útast felüdíti! A lovak fújnak s horkolnak: alig képes őket az ember nyúgalomra bírni ; az agarak leeresztik fejőket, behúzzák farkukat s csendesen ballagnak gazdáik mellett. Megérkezvén Ain-el-Hadjarban , az arab lovasoknak tekintélyes csapatja várt ránk. Közeledésünkre a főnökök elénk lovagoltak s ezek egyike, a törzs kaidja, nevezetes vadász és lovagló, gyönyörű pej lovon ült. Ideje volt már azonban hogy megérkezzünk, mert a köd ég felé kezdett emelkedni s csak itt-ott látszottak még elkésett csillagok. A láthatáron csakhamar előtűnt a ragyogó nap s a sakál vonítva távozott a hegyek közé. A szokásos üdvözlések és egyéb udvariasságok után haj tóinkkal s agarainkkal a legszélső bokrok közt tűntünk el. Mielőtt azonban mélyebbre hatolnánk , vessünk egy pillantást a tájra, melly előttünk terjed. A meddig csak lát a szem, sürü cserje födi az egészen lakatlan, elhagyott vidéket. A távoli csúcsokon fehér pontokon akad meg a pillanat : emlékek azok, melylyek Allah buzgó imádóinak tiszteletére állanak ott. Az arabok kedves halottjaikat magános helyekre szeretik temetni, hova a közönséges ember legfelebb imádkozni megy. Egy kondát még az éjjel kinyomoztak volt s pedig valamelly sürün benőtt mély hegyszakadásban, hol minthogy még eddig ember nem igen járt, fő tanyájukat ütötték fel. Egy sovány, hajlékony termetű arab , ki mellesleg mondva nagy vadász s igen büszke volt jó szemeire s hosszú, egészen romlott tüzköves fegyverére, ez mondom, tudósított a kinyomozott kondáról. — Meg is terelte ö a kondát, mint mondá vezetékebe nélkül, ha ugyan ez elnevezés rá illik egy rút, borzas, fakó szőrű, közönséges kutyára, mellynek csak egy szeme, egy füle volt s melly minden lépten utána kullogott. Az emiitett hegynyilástól még mintegy félmértföldnyire lehettünk. Arabunk kijelölvén az útat módot, tervünket következőkép állapítottuk meg : a lovasok szél irányában foglalják el a hegygerinczet, mellyröl a hegynyilást átláthatni ; a hajtók pedig az agarakkal s a duarbeli ebekkel képezzenek a konda tanyája mögött hosszú félkört, hogy az így közéjök s a lovasok közé essék. E tervet a legmélyebb csendben azonnal ki is vittük. Élénk vágygyal vártuk helyeinken a hajtók közeledtét s mintegy óranegyed múlva megláttuk a hosszú sort, a mint a hegyzug felé vonúlt; az ebek előre mentek, de a nyílásban semmi sem mozdúlt. Ezután egy burnusz lebegő szárnyát láttuk egy bokor ágai között : a fakó eb gazdájaé volt. A vaddisznók azonban vagy a lovak nyerítéséböl vagy más jelből már jókor felismerték a közeledő veszélyt s odahagyták tanyájukat. Egészen fris csapáikat láttuk csak a hegynyilás torkánál ; voltak ezek között igen nagyok, középszerük s egészen kicsinyek. Nagyon csendesen menekültek s még nem lehettek nagy távolra tőlünk.