Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-11-20 / 32. szám

507 _ iramodnak; a vén kutya újra hangot ád, hárman négyen egyszerre viszonozzák s ismét és ismét egy másik — s kihivó vad csaholással tova robognak. A kürt hosszasan rivall; víg „előre!" kiáltás hangzik s az egész falka mohón csügg a szimaton ; az iram gyorsúl s mi az égő szimat után vágtatva vágtatunk. — Fák repülnek el mellettem, jó lovam ügyesen visz el közöttük s csodásan kerüli el az összeütközést. En azonban úgy érzem magam, mint ki első versenyét lovagolja; mintha fejem se volna s nem tudnám , hova merre? Szerencsémre Tommy e perczben elém sudamlik s én gyalázatosan azt teszem fel magamban, hogy nyomában járok. De hiszen ez első bush-lovaglásom. — Fel a dombokra , le ezek lejtős oldalán, mintha a felbukás valószinütlen s a halál lehetlen volna; át a dőlt fákon s a következő perczben megbukni, hogy a lehajló ág velőnket ne zúzza ki s rögtön ismét élesen kanyarodni, hogy elkerüljünk egy mocsarat vagy helyet, mellyen át nem kelhetünk; de azért még is süppedékes talajra jutottunk s lovunk dagasztja , csapkodja fecskendi az iszapot; átjutottunk ezen is s most fel a meredeknek, áttörve a cseplésen, bozóton, el-elcsúszva a köveken, hanyatthomlok le a dombról, mindig előre, előre — sa kutyák még is messze előttünk hajtanak. Tommy bennszülött ösztöne és sólyom szeme egy rövid átvágást fedez fel s e vonalnak tart vér-ponyján , én utána, egy patakon felségesen visz át lovunk s beérvén a kutyákat, lovainkat a legközelebbi meredekig pihentetjük. „Hol vannak a többiek?" kérdem Tommy tói. A hallgatag Tommy csak mosolyog s jobbra egy távoli domboldalra mutat, hol a fák közt láthatók a veres kabátok ; elvétették a rövid átvágást s elmaradtak. — A fekete ficzkó előre vágtat tátos ponyján s vigyorogva örvend, hogy kifogott gazdáján. De ím a kutyák megállanak, visszafordúlnak s kétfelé oszolnak, mint ezt ugrányhajtásban gyakran teszik ; mert az űzött állat csordajáráson át igyekszik futni, hogy a kopók így a legázolt szimatot elveszítsék. E közben a falkár szerencsére megérkezik , Tommy a zendülő falkát elostorozza s ez újra a zsákmány után nyomúl ; a mezőny is megjő addig s mindnyájan együtt vágtatunk tova. Ezalatt meglehetősen lecsendesültem s nem tartom lehetlennek, hogy magam útján járjak. A kutyák élénkek és szilárdak s farkas módjára ragaszkodnak zsákmányukhoz. A kangoroo hol előrefut, hol oldalt kanyarodik, a kopók szemre hajtják, már-már szájukban van' midőn egy lej tön lefelé húsz lábnyi szökésekkel ismét menekül s egy bozótban tűnik el, mialatt mi előre száguldunk s lihegő lovainkról és kutyáinkról szakad a tajték az izzó nap alatt. De a falka nem ismer akadályt s ha szuszhoz jő, veszettül csaholva hajt tovább. Végre egy folyamhoz érünk s a vadászati ingerült düh daczára a kopók perezre megállanak s a vízbe rohanva vad élvezettel pocskolnak és bukdácsolnak. Lovainknak is engedünk a hideg vizből inni s behajtunk a folyamba. De ezt világért se említsük Meltonban , mert ott rögtön pálezát törnek ezen — saját elveikkel merően ellenkező gyakorlat fölött. A lókezelés itt épen nem angol minta szerint foly s e gyarmatbeli lovak közül még is kevés vesz gonoszúl ; nem kehesül, nem vakúl, nem pókosodik — de az is igaz, hogy ha legkisebb baja támad, nem tenyésztenek tőle s a megromlottat irgalom nélkül kicsapják a vadonba és sorsára bízzák. De feledem a kutyákat. E rövid szünet után ismét szimatra vittük — sa szimat