Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-10-30 / 30. szám

neki, bogy azért meg fog fizetni. „Tud ön számolni?" kérdé Lord George. „Tudtam Etonban ," volt a Squire rövid válasza s miután a pénzt átvette, megjegyzé hogy a dolognak itt még nincs vége s bogy ö lordsága még fog hallani róla. Osbaldeston erre kihívta Lord Georgeot, de ez visszautasító a kihívást. „Mondja meg tehát neki — szólt segédéhez a Squire — bogy felfricskázom öt Tattersallnél s a ki engem ismer, tudja hogy szavamat állom." E fenyegetést nem tűrhette a heves Lord s Anson ezredest kérte fel segédeül, kinél ügyesebb és derekabb embert illy kényes ügy intézésére nem választhatott volna. — Reggeli hat órára volt kitűzve a párbaj; apacsirta hajnali dalát zengte, egy szántóvető fütyülve ment ekéje után, közel az erdőcskéhez, hol az ellenfelek találkoztak. Lord George bő fekete köpenybe burkoltan járt fel s alá, mialatt a párbajsegédek az előzményeket határozták meg — s ha idegzetesnek érzé magát, méltó oka volt reá. Mert tizenkét lépésnyire állni szemközt azzal, kit ő olly élesen megsértett s kiről tudva volt, hogy egy ízben száz lövéssel kilenczvenkilencz fáczánt, más ízben egy nap alatt kilenczvenöt pár foglyot , tizennyolez nyulat és tíz tengeri nyulat lőtt — nem volt tréfadolog. Más részt olly életből sodortatni az örökkévalóságba, minőt ő lordsága évek óta élt, próbára tenné akárki idegeit is. Anson ezredes nem hozván magával pisztolyokat, a Squire pisztolyai egyikét kérte el s ezzel ö és Osbaldeston segéde Mr Humphrey egy árokba mentek le tölteni , hogy a szántóvető ne lássa a dolgot. Mr Humphrey, midőn a Squirenak a pisztolyt átnyújtaná, azt mondá neki, hogy ne lőjjön ellenfelére, mert Anson ezredes biztositá öt, hogy Lord George nem képes a sértés után reá (Osbaldestonra) lőni — s ez utóbbi tudtára is adá Mr Humphreynek, hogy nem fog a lordra czélozni. Midőn szemközt állott már a két ellenfél, Anson ezredes féltve Lord George életét olly biztos lövőtől, felkérte a Squiret, hogy reá (Ansonra) nézzen akkor, midőn ő majd „egy, kettő, három" számítás után a „lőjj !" szót fogja mondani. — Illy útonmódon Osbaldeston lövése, ha czélzott volna is, mit nem tett — más irányt vőn ; Lord George golyója a Squire feje fölött, ez utóbbié pedig tárgyától messze repült. „Nem hittem volna, hogy ön olly rosz lövő!" szólt Osbaldestonhoz nevetve az ezredes ; mire ez kissé végzetesen felelte : „Másszor majd egészen máskép üthet ki a dolog !" Szerencsére azonban a becsület igényeinek elég volt téve s bátorságát mind a két fél tanúsítá. Lord George gyorsan távozott el a párbaj teréről s anélkül, hogy ellenfelét az udvariasság szokott szabálya szerint csak köszöntené is s így végződött a kísérlet, megtörni a Heatonparki handicapteher szabásának egyedáruságát. — A Squire és Lord George Bentinck még sok évig ezután idegenek voltak egymáshoz s némileg csak akkor békültek ki, midőn ez utóbbi a Bibury Club tagja óhajtván lenni, a Squire megigérte, hogy megválasztatását nem fogja ellenezni, mire aztán a Lord is meghívta, tekintené meg ménesét ; azonban mindig kimért udvariassággal bánt vele. A fönebbiekből is kitűnik már, bogy a Squirenak vas alkattal kellett bírnia ; newmarketi nagy fogadása azonban kis Hercules gyanánt mutatja öt be. S valóban soha ezelőtt még nem akadt példája annak, hogy az emberi alkat illy kitartásra ké-