Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-10-30 / 30. szám

472 állítás valóságáról rögtön meggyőződtem s tisztán láttam, mint nyújtózik a torlaton s melegszik a napsugáron tizenkét fóka. Altmanns, az atya, már több óra s az apály beállta előtt kis csolnakkal a zátony túlsó oldalára került s a fókák szemeitől fedve horgonyt vetett. Ezen ovatosságra szükség volt, hogy a dagály bekövetkezésekor visszavonulásunk fedezve legyen. Hármunknak most már a jó félórányira levő zátonyig gyalog kellett mennünk s bár apály ideje volt, de a mélyebb helyeken még is tömérdek kis tavon s patakszerü beömlésen gázoltunk át, még pedig sorban egymás után, hogy — Albrecht szerint — a fókák csak egy embert lássanak, mi nem riasztja meg annyira, mintha egymás mellett mennének hárman. Albrecht már a hajón mindenikünk fejébe fókasüveget nyomott s több ízben fel kellett kaczagnom furcsa külsőnk miatt, melly minket eskimókká travestált. Minden elővigyázatunk mellett mégis észrevettek a fókák, még mielőtt egy, valamivel magasabb fövénydomb mögé rejtőzhettünk volna. Már 500 lépésnyi távolban valamennyien a vízbe czepelődtek előlünk. — Ha már eddig is gyorsan mentünk, most valóságos rohamlépésben kellett haladnunk, hogy — még mielőtt a vízből felbukván, meglátnának — azon helyet elérhessük, a hol az imént feküdtek. Mintegy versenyt futva érkeztünk e helyre, hol is azonnal vezényszóra mind a hárman 10 lépésnyire egymástól a homokba fekvén, valóságos fóka-helyzetbe tettük magunkat. A hullámok mintegy 15 lépésnyire tőlünk csapkodták a zátony sík párját s vissza hengeredvén, könnyű habot hagytak maguk után, mellyet a szél sokszor pelyhekre szakgatva vert arezunkba. Ez kitűnő jó előjelül szolgált, mert, bár minden vadászatnál, de leginkább a fókavadászatnál tökéletesen kedvező szél olly nélkülözhetlen kellék, hogy a nélkül épen semmire sem mehetünk. Más vadnál néha megkerülés által elnyerhetjük a jó szelet, de fókánál nem, mert ehez csak egy oldalon juthatunk, ott t. i. a hol partra kél. — Alig feküdtünk pár perczig, a mint már kevéssel 100 lépésnél tovább imitt-amott egyes fókafőket láttam felbukkanni, mellyek hol eltűntek a víz alatt, hol ismét előjöttek, mindig közelebb bukkanván fel. Albrecht, megkért volt, hogy előbb ne lőjek mig ö jelt nem ad. Többektől hallottam Norderneyben, hogy a fókák, ha őket mozdulataik utánzása által, mihez Altmanns kitünöleg értett, kissé bizalmasakká teszik : azon meggyőződésben, hogy társaik vannak ott, gyakorta kijönnek a szárazra, de a mieinket nem tudtuk kicsalni, mert bár gyakorta lőtávolra, azaz 50 sőt 40 lépésre is közeledtek , soha testükből a legkevesebbet se láthattuk s mindig csak fejőket dugván ki, nagy fekete szemeikkel kíváncsian bámúltak ránk. Lehetett mindössze mintegy 15 darab. — Magam fegyveremet folyton tüzelésre készen arezomon tartottam , mi hasonfekve nagyon kényelmetlen helyzet volt. Miután a fókák párszor rövid, a kutyák ugatásához vagy vonításához igen hasonló hangokat hallattak volna : Albrecht fölhagyni látszott areménynyel, hogy őket közelebbre csalhatná s igen jelentőleg pislogatott felém, mire én azonnal a legközelebb úszót czélba vettem s — lőttem. Mint a villám úgy pattant fel erre Albrecht, leugrott a vízbe derékig s hasonló gyorsasággal fogta ki szigonyával a fején keresztüllőtt fókát. Még arra sem maradt időm, hogy ez állatot közelebbről megnézzem, mert azon-