Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-10-30 / 30. szám

471 A vadkan három mázsás s mintegy négy éves volt ; e kanik a legveszélyesebbek , mert erejük mellett még elég gyorsak és könnyük. A hajtás a vadászi határban kezdődvén, a csegődin és illyein át Bajon végződött, tehát négy határon ment át és két óráig tartott. B. Simonyi Lajos. Fókavadászat. A fönebbi érdekes közlemény írójának, báró Simonyi Lajos úrnak tollából, e lapok 1857-ki folyamában jelent meg egy fókavadászat rajza, mellyet atisztelt báró, Norderney tengeri fürdőben mulatása alkalmával, lapjaink számára saját élményei után vázolni szíveskedett. Az idén ismét egy — Norderneyben időző hazánkfia, gróf Chotek Rudolf tett e fürdőhelyről kirándulást fókákra, ugyanazon hajón, ugyanazon vidékre s ugyanazon hajósokkal (a két Altmanns-al) , kiket báró Simonyi Lajos úr imént említett közleményében szintén ismertetett. A gróf úrnak — vadászatát tárgyazó s egy barátjához intézett levele a bécsi „Jagdzeitung" utóbbi számában látott napvilágot — s terjedelmes kivonata következő : Tegnap (július 18-kán) késő este érkeztem meg egy háromnapi kirándulásból, mellyre a híres fókavadásszal Altmannssal vállalkoztam. Hétfőn 15-kén kora hajnalban indúltunk el Norderneyböl.—A szél kedvezett s vígan dagasztá kis hajónknak az Anna Maria halász-sloobnak vitorláit, mellyen — habár az összes legénység csak egyetlen matrózból áll — a vén tengeri farkas Altmanns magát kapitánynak nevezi. Ezen egyetlen matróz, Altmanns Albrecht, fia az öreg fókavadásznak s több év óta tulajdonkép ő a vadászatok lelke ; az öreg úr csak a kormányrudat kezeli, vezérli a kirándulást s válságos perczekben hatvan évi hajós és vadász tapasztalását veti a mérlegbe. Fia egyszerű becsületes tengerész-jellem, ki üzletéhez gyökeresen ért s azt szenvedélyesen gyakorolja. Észak őseredeti fia, harmincz éves óriási alkatú férfi ő, minőknek a bajdani normann tengerészeket képzeljük. Atyjairánt, ki a góliáthot még mindig ficzkónak tekinti, gyermeki ragaszkodással s a hajókapitányt megillető fegyelmi érzettel viseltetik. E két emberrel tehát s vadászommal indúltam ki a tengerre; eleinte gyönyörű volt az idő, csak a nap tűzött le kissé hevesen ; délután azonban terhes felhők tornyosúltak s nem sokára hatalmas zivatar érkezett a szárazföld felől, a vitorlákat bevontuk s a szélvihar erősen meghányta hajónkat. — Két óra múlva a szél lassanként csillapúit, a felhők oszlottak s a csodaszép napalkony holnapra derült időt jósolt. — A vihart követő könnyű szellőben minden felvonható vitorlával dolgoztunk, hogy horgonyhelyünkre érhessünk, melly Borkum szigetén túl egy tengeri mértföldre s ama zátonyok közelében volt, hol vadászatunk szinhelyét választók. Másnap nagy meglepetésemül arra ébredtem fel, hogy egészen szárazon ültünk. Az apály t. i. beállott s hol tegnap még hullámok verték bajónk oldalait, ott ma köröskörül csupa zátony emelkedett, mellyeken számtalan sirály, lile, ausztrigafaló és partfutó csirregett és sikoltott, lakomát tartva a torlatok csigáin. A reggel felséges volt s vadászkedvem tetőfokra hágott, midőn Albrecht egy tengermosta távoli zátonyon több homályos pontra — szerinte fókákra, mutatott. — Jó látcsövemmel az 30*