Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861
1861-10-30 / 30. szám
470 zott ; de ezalatt többi kopóim is oda érkeztek, a vaddisznó felkelt s víg csaholás között sebesen rohant utána az egész — öt tagú társaság. Siettem, hogy a Gyepes folyó kiszáradt medréhez érjek, mielőtt a vad ezen átkelhetne; de a talaj rendkívüli göröncsössége s lovam lassúsága miatt, mire odaértem, a vad és a kutyák már túl voltak rajta. E közben a vaddisznóra egy lövés is történt. A sürübb erdőn kutyáim után már jó darabra lovagoltam , midőn messziről dördülő négy lövés ballszott; perczig csendesen figyeltem s kutyáimnak már különben is távoli hajtását újra távolabb ról haliám. A szomszéd csegődi nagy forgóvonalra s az ottani erdőkerülőkhöz érve tudtam meg, hogy ők lőttek a vaddisznóra, de fegyverüknek csak egy csöve volt golyóra töltve ; mutatták egyszersmind , merre hajtottak kutyáim. A csaholást távolról meghallván , egy ismeretlen tisztás erdőn lehető sebesen nyargalva a hajtó kutyát beértem. Ez volt kopóim leglassúbbikas most erős csaholással hajtott tovább — én követtem. Igen rosz néven vettem többi kutyáimtól, hogy a vaddisznóról leállottak; pedig sebesebbek lévén, annyira haladtak el a vaddal, hogy hajtásukat nem hallhattam. E közben egy kiszáradtnak látszó tóba lovagoltam, az iszapos fenékbe azonban lovam mélyen süppedvén be, a különben is fáradt állat alig birt keresztül vinni. Nem sokára egy második tóhoz értem, de ennek partján már leszállván, átvezettem lovamat. A tisztás erdőben könnyű volt lassú erős hangú kutyámat követni s midőn így egy járt szekérutat átvágva egy tisztás felé lovagolnék, nagy csodálkozásomra Baj helység terült el előttem. A faluból nagy kiabálás zaja s többi kopóim mérges ugatása hangzott felém. A Gyepesnek e helyen meredek martú medre választott el a falutól s én a parton egy ideig fel s alá lovagoltam , gondolván hogy kutyáim a vadat ismét áthozzák ; de ez nem következvén be, a hidra kerülve a falun át a nagy zaj felé haladtam olly sebesen , mint ez már egészen kimerült lovamtól kitelt. A házak elé kifutott asszonyok mutaták az irányt, merre kelljen tartanom ; a zaj nőttön nőtt s ebből „már két embert megölt!" szavak hangzottak, épen midőn J. úr udvarába belovagoltam. Az udvar rémült nőcselédekkel volt tele; az épületfal tövében ápolóktól körülvett véres ember feküdt. Mindenki a kertajtóra mutatott s én oda nyargalva, lovamról leugrottam s az ajtót benyitván, a kertben dorongokkal fegyverzett nyolcz embert találtam, kiknek egyike sebesült volt. A mint engem megláttak, újra neki bátorodtak s alig birtam őket visszatartani , hogy a vadkant meg ne rohanják, mellyet oda érkeztemig is magyarhoz illő bátorsággal több ízben de sajnos eredménnyel támadtak meg. A vadkan , melly a szomszéd kerten át jött ide, a kert sarkában állott í öt kopom dühösen vette körül és harapdálta. Közeledvén hozzá, a vadkan is felém jött s én bevárván a kellő pillanatot, midőn t. i. a kutyák közt rézst láthattam — nagy öblű fegyverem golyójával mintegy 12 lépésnyiről nyakba lőttem, mire inogni kezdett s a sarokba tért vissza, hol közelebbről tett második lövésem leteríté. Az emberek egyikének balkeze és tenyere van mélyen megvágva s ina elsza kítva ; a másiknak lábán van két nagy sebe s egy kisebb a kezén ; szerencsére a sebek egyike sem életveszélyes. Kutyáim közül az öreg lassú is kapott szúrást vállába.
