Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-10-10 / 28. szám

448 mélysége harmincz ujj. Fenekét, hogy lovaink lába alatt be ne szakadjon, lombokkal és szalmával terítettük be s mindennel elkészülvén, hajósunk elindította a furcsa jármüvet. Evedzésre nem volt szükség, mert a sebes folyam árja óránként öt mértföldnyire vitt lefelé s hajósunk kormányrúdja elég volt arra, hogy a dereglye körbeforgását meggátolva, ez egyenesen ússzék a víz színén. Felfordúlhatásáról szó sincs s egyetlen baja az lehet, hogy a mederben rejlő szikláéi vagy fatörzs felszakítja a bivalybőrt; de ez nagyon ritka eset s könnyű rajta segíteni, mert a hajós rögtön partra igyekszik s tartalékbőrrel olly vízhatlanná tatarozza jármüvét, minő elébb volt. Körülbelől két óra alatt Danayankottei helységhez értünk, hol reggeliztünk, míg Chineah és a Gooroo egy nem messze lakó Mulcher törzshez mentek értesülni s nem sokára öt illyen törzsbelivel tértek vissza, kiknek ketteje már korábbi vadászati kirándulásaimon járt velem, most azonban elefántokról semmit sem tudtak mondani ; mindamellett magamhoz rendeltem őket, mert mint kalauzok a vadonban szolgálatomra lehettek — s ezzel folytattuk utunkat. A folyam mentében haladván, kutyáim ugatása gyakran felkelté figyelmemet a sok alligatorra, mellyeknek épen csak fejük volt ki a vízből, a mint zsákmányt keresve úszkáltak. Gyakorlatúi többet vettem czélba s szemeik közé lőttem a csúcsgolyót, mire feltátották sárga torkukat, rövid perczig vergődtek a vizén, aztán a fenékre sülyedtek. Dél tájban a két folyam összeömléséhez értünk, hol kiszálltunk s a Moyaartól eltérve a Koondah hegyláncz Rungasawmy csúcsa felé indúltunk, melly a tenger szine fölött hatezer lábnyira emelkedve, szembetűnő vidékpont. Itt egy más Mulchercsapattal találkoztunk , kiket egy kis dohányajándékkal rábirtunk, hogy velünk jöjjenek s ezekkel meglehetős hosszú vonalat képezve, nyomokat kerestünk. Régi elefántnyomot találtunk eleget, valamint vaddisznó és rötvad hullatékot is, és tigris csapáját, mellyről félreismerhetlen jelekből meggyőződtem, hogy ma hajnalban kellett erre járnia : de semmi olly nyomra nem akadtam, mellyet nem rég itt megfordúlt elefánt nyomának tarthattam volna. Mihezképest megfordúlva ismét a Moyaarhoz mentünk s felfelé nyomúlva be-betértünk az erdőbe, netalán friss nyomot találni remélve. A mint így csendesen s lépteinkkel a gyepen neszt alig okozva haladnánk , jó száz lépésnyire mourabogyót*) evegetö két vadjuhot pillantottam meg, de mielőtt arczomboz kaphattam volna fegyveremet, pórázon vezetett Hasszan és Ali kutyáim szintén meglátták a vadat s nyíni kezdettek. Megriadva e zajra eliramodott a két vadjuh s én az egyiket kapásra lőttem ép a lapoczkáján, hogy helyben felbukott. Szép példány lévén, gondosan fejttettem le csuháját, húsát pedig szétdarabolva osztottam el embereim között. Délután kis folyóhoz értünk, melly a Koondahból ömlik alá s a híres Narancsvölgyön kígyózva át, onnan egy járhatlanságig sürü erdőbe lopódzik s végre a Moyaarba szakad. — Itt megállapodtunk, kísérőimet nyomot keresni küldtem a folyó ellenében s még ők odavoltak, .én egy fa villájába ültem, mellynek sürü lombozata a nap szúró sugarai ellen teljesen megvédett. Rövid félóra múlhatott el, mialatt én *) A moura bogyója sötétveres gyümölcs, alakja a kökényéhez hasonlít ; medve , rötvad és vaddisznó egyaránt nagyon kedveli.