Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-01-30 / 3. szám

39 s szemeit mereven reászegezve, nyakát előre nyújtja. A mint azután a vadász is meg látja àzt ; madarát azonnal szabadon bocsátja, melly is nyílsebességgel indúl, eleinte fekirányos vonalban, azután hasonló gyorsasággal felemelkedik : hogy zsákmányára — mit ritkán vét el — lecsaphasson. Ha vadát karmainak vágásával meg nem ölheti, akkor azt elkábitja, földhöz veri s bármiként álljon is ellent, soha el nem bocsátja, sőt még mielőtt kimúlt volna, már megkoppasztja s szárnyaival verdesve olly mohósággal falja fel : hogy a vadásznak sietnie kell, különben nem csupán vadát veszíti el, de a sólyom is, lia már egyszer jól lakott, nem akar többé vadászni s szárnyait is koptatja, azokkal a földet vervén. Néha igen nehéz e madarat ismét kézre keríteni. A solymár illyenkor mindenek előtt egy darab húst ad neki s szárnyai kimélete végett ezek mindenike alá egy egy térdét teszi ; végre szíján öklére állítja. így mindenik sólyom megismeri sólymárát s többnyire ragaszkodik is hozzá. A solymár pedig legkiválóbb gondját viseli a reá bizott madárnak , sőt büszke is reá s olly nagyon szereti, hogy különféle módon fel is ékiti : nyakára ezüst, vagy gyöngyház amuleteket, karmaira csörgetyiíket akaszt s útközben hízelgő bókokat mond neki. Bevégződvén pedig a vadászat, csőrét nedvesíti, szárnyai s farka végét simogatja, szerencsét kiván neki aratott sikereihez stb. A túzokok után nyúlakra vadásztunk, sietek azonban a gazella vadászatot leirni. A gazelláknak a benszíilöttek, kiknek látása s hallása csodálatos, már eleve hirét adják, mire a vadászok a legnagyobb óvatossággal közelednek, hogy kitudják számukat s az irányt, mellyben legelve haladnak. Ezek azonban mindjárt észreveszik a fenyegető veszélyt s csillogó szemeikkel a távolságot kémlelve, a sivatag felé rohannak. — Gyorsaságuk olly nagy, hogy többnyire nem is érdemes őket üldözni, mert nagyon is hamar menekülnek. Ha azonban olly távolból sikerült őket meglepni, hogy üldözésük lehetséges : akkor a sólymokat s agarakat azonnal szabadon bocsátják s nincs mi annyira felhevítené a vadászt, mint ama látvány, mellyet e vadászat nyújt. Az üldözés többnyire igen sokáig tart, mert a gazellák jó nevükre mindig méltóknak mutatkoznak (gyorsaságukban t. i.) s gyakorta kényszerül a vadász, ha agarai a vadat mindig csak ugyanegy távolból űzik, friss, eddig kosarakban gondosan fedve tartott ebeket utánuk ereszteni. Végre a sólyom utóiéri a csapatot, mellyből leendő áldozatát kiszemelve, erre lecsap s többé el nem bocsátja. — A gazella, a gyöngéd nyakát szakgató kegyetlen karmoktól sebzetten s megijesztve a látását gátló szárnyak szakadatlan verdesésétől, hasztalanul iparkodik kérlelhetlen ellenétől megszabadulni. Azon mértékben a mint félelme növekszik, ereje mindinkább fogy s irama csökken; az ebek már időnkint harapják is, s a gazella, leginkább a félelem és fájdalomtól legyőzve (a sólyom gyakran szemeit is kivájja) összerogy, mire a vadászok oda sietnek s üldözőit eltávolítván, őt kivégzik. Ha a sólyom az üldözéssel esetlegesen felhagy, akkor az ebeket — leginkább