Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-01-30 / 3. szám

35 vénygátakról van gondoskodva, hanem a dúvadak és orvmadarak rendszeres pusztítására s az ezeknél is kártékonyabb orvadászok távoltartására is kitelhető szigorúsággal ügyelnek. Szóval én a Bikknek alsó felén elterülő ezen erdőköröket az őzvadonyok non plus ultrájának tartom és örömest elmerengek az itt éldelt vadászatok emlékein. A költő és művész azon helyek emlékének, mellyek fogékony képzeletére lelkesítő befolyással voltak, merő háladatosságból egyegy lapot szentel s a dal , költemény vagy ábrázolat sokszor századokon át hirdeti az egész világnak a szellemnek illyes gyöngéd hódolatait, mikre ez, a szabad természetteli fesztelen ölelkezés néha nagyon is rövid perczeiben lelkesült. Hát mi vadászok, kik a szabad természet ölében nem képzelt, hanem valódi örömöket élvezünk, kevésbbé liáladatosak legyünk-e kedves anyánk, bajtársaink s hivatásunk iránt s ne legyen szabad egyegy vadásztanya éleményeinek iiditö emlékeire lelkesülnünk? Valljon nem ép olly tiszta s mélyen érzett-e a mi örömünk, mint bármellyik költő vagy művész barátunké, kik Gábor uram bátyámtól, ha pajkos kedve szottyan, igen könnyen megkapják, a „téntanyaló" vagy „mázoló öcsém" nevezetet! Es nincs-e előttünk annyi példa s annyi érv, melly azt bizonyítja, hogy a vadászat nem csupán valami öldöklő, vadpusztitó, bor-, sajt-, kenyér-, sódar- és szeszlé-fogyasztó mesterség, hanem a legfelségesebb, legvalódibb költészet ! Az ifjabbik Plinius, még az ősidőkből való vadász czimboráink egyike, ki még sem Lefaucheux sem Devisme urakat nem ismeré — s alkalmasint ezek sem ismerék őt — hanem hálóval, és-lándzsával ment a vadkanok ellen s mint Tacitus barátjához írt egyik levelében dicsekszik, hármat fogott egy délután : mint maga is bevallja, leginkább vadászati kirándulatai közben volt képes a gondolatok s érzemények azon magas és átszellemült köreibe emelkedni, mikről minden hátrahagyott iratai olly fényesen tanúskodnak, vadászat közt örökité meg olly classical leírásokban Tusci vidékét és Clitumnus ösérdekü forrásait — mert úgymond „frequens ibi et varia venatio". — Az ujabb kor legjelesb vadászköltője Laube pedig, egész imakönyv alakba önté vadászati főbb éleményeit, úgyhogy nemcsak szakavatott vadász, de más műkedvelő is a Jagdbreviert, bátran breviárium gyanánt elhordhatja zsebében. A Bikknek ezen déli hegyoldala is ollyszerü, mellyben vadászati legkedvesebb eszményképeinket sokszorozva föllelhetjük s mellyek valósulása kellemesen elhiteti velünk , hogy illy tájakon vadászni, a férfias legfőbb élvek s legbecsesebb szórakozásaink egyike. — A kiváló gonddal ápolt s hovatovább ősi méltósággal diszlő erdőkben , mellyek vadon sűrűjében egyedüli kalauzunk a halántékainkat érintő szellő s kürt hangja, vagy a felénk közeledő kopófalka csaholása, szinte nyájanként látjuk az őzeket tőlünk gyorsan eliramlani, vagy a távolban kaczérkodva megállapodni ; s midőn a jólrendezett hajtások után egyik hegytetőről a másikra jutunk, míg az ebvezető kürtje a hajtás kezdetéről jelt nem adott, tekintetünk a lábaink alatt elterülő végetlen síkokon, szebbnél szebb tájakon szabadon tévelyeghet egész a Tiszáig, mellynek bokros füzesei a láthatár távol ködéiben eloszlanak. Ha végre a feszült várakozás, kedvteljes meglepetés s a mindinkább biztatgató jó reménység változatos érzései közben az első nap jó munkája befejezteték s eltikkadt tagjaink a jóltevő nyugalomra várnak, ime levezetnek bennünket egy mély, 3*