Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-08-20 / 23. szám

363 czogást s kiabálást visznek véghez, annál nagyobb előnyére vannak a puskásoknak, pedig régi tapasztalás, hogy épen e szokatlan zaj között tör ki a vad leginkább. Ha ellenben a mennyire lehet észrevétlenül haladnak s csak időközönkint verdesik a fákat, vagy okoznak köhögéssel vagy mással csekélyebb zsibajt: úgy a vad egész alig 50 lépésnyire bevárja őket s csak lassan kelvén fel, azon irány felé tart, hol a hajtókkal szemközt, a vadászok állanak. — A hajtók, vezetve a tájat ismerő s átalán a hajtóvadászatokban jártas egyénektől, mindig megfelelő távolban egymástól, az egyenes vonalon haladnak előre. — Ha netán akadályok , példaúl mocsárok, mélyútak, hegylejtősségek esnének útba , akkor a hajtók azon része, mellyet ez akadályok az előrehaladásban nem gátolnak, megállapodik s mindaddig vár, míg a többiek vele csatlakozván, a hajtás ismét tovább folyhat. A mint pedig a hajtók sora a hajtás eleve kitűzött határaihoz s a vadászokhoz közeledik, a vezetőknek azonnal jelt kell adniok a megállapodásra, nehogy a hajtók e határokat átlépjék. Mindenek felett azon kell lenni, hogy a hajtók valahogy helyeiket oda ne hagyják s ha a vad a vonalon ki akarna törni, ennek gátlására össze ne fussanak , mert az illy összecsődülésnek eredménye mindig az, hogy, mint már mondók, épen illyenkor tör ki a vad leginkább, míg ellenben ha ez esetben a hajtók zajtalanúl megállanak, a vad ezen mintegy meghökkenvén, visszafordúl. Szükséges elővigyázat továbbá, hogy a vadászok ha a hajtók már közelükben vannak, soha se lőjenek egyenesen a vadra, hanem hagyják azt sorukon áttörni s ekkor a hajtókkal szemközt levő irányban vegyék czélba. A szabadban! liajtóvadászatoknál az eljárás egészen különböző. Itt a vadászok a szerint, a mint kisebb vagy nagyobb számmal vannak, 40—70 lépésnyi távolban állanak egymástól fák, sövények mögött, gödrökben vagy más e czélra készült mélyedésekben , mellyeknek felhányása egyszersmind mintegy mellvédet képez. E gödrök hajtóvadászatoknál kétségkivül a legczélszerübbek. Eféle vadászatoknál a nyulak rendesen nagy számban szoktak kitörni, a miért is tanácsos a hajtóvonal két szárnyára egyegy gyakorlott lövészt állítani s azt is tudjuk tapasztalásból, hogy a vad sokkal előbb jő lövésre s ritkábban fordúl vissza, ha a lövészek elfödött állásban vannak. Az is rég bebizonyúlt, hogy, legkivált ha a bekerített tér terjedelmes, a vadászatnak dúsabb vagy silányabb eredménye mindig a hajtók kisebb vagy nagyobb számától függ. Legmegfelelőbb felállítása a bajtóvonalnak az , ha az olly félhold idomú kanyarulatot képez , mellynek két szárnya jobbról s balról a lövészek vonalának két szárnyával közvetlenül érintkezik. Mintegy 50 lépéssel a hajtóvonal mögött pár ügyes vadász zárja be a hajtást, kiknek feladata a hajtók közt áttört vagy megsebbzett nyulakat lelőni. Számos vadásztársulatnál fennáll a szokás , hogy minekelőtte bajtóvadászataikat megkezdenék, alaposan kidolgozott vadásztörvényeket, sőt valóságos büntető szabályokat, mellyek a legcsekélyebb részletekre is kiterjednek, olvasnak fel szoros figyelembevétel végett s akadnak azután mindig olly megrögzött törvénypártolók, kik irgalmat nem ismerő lelkiismeretességgel jelentik fel szomszédaik áthágásait, bár még olly esetet nem értünk, hogy valaki, ha maga szegte meg a törvényeket, büntetés alá saját magát is bejelentette volna. Hartignak „Lehrbuch der Jagdlumderí