Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-08-20 / 23. szám

358 ját rókakopóival s bár szemeit a kor kissé meggyöngíté, lovat, jubot, szarvasmarhát Európában senki sem tud nálánál jobban megbírálni. Csendes hangja s szelíd beszédmódja által az ajkairól jövő élez sokkal élesebbé válik, mint ha bárki más mondaná. Képzelhető mint érezte magát az a szeles úrfi, ki mintegy húsz év előtt Sir Tatton falkájával vadászván , miután a kopók után hasztalan haliózott volna, boszúsan kiáltott fel : „Ördög vigye az ollyan kutyákat, mellyek a halloo-ra nem is hederítenek!" Az öreg úr a sövény túlsó oldalán lovagolt, meghallá e szavakat s szeliden viszonzá : „Az én kutyáim nem szoktak pajkos emberek kiáltásaira ügyelni !" S e csendes viselet mögött oroszlányszív rejlik. — Fiatal korában erőre, ügyességre alig mérkőzhetett véle valaki. Magasabb hat lábnál s fáradságot nem ismer. A távolságok, mellyeket lóháton tett bátra , mai vaspályás korunkban nem sokára meséseknek fognak látszani. Sledmereből Londonba mindig lóháton utazott s csak alig pár éve, hogy először ült vasúti kocsiba. Mint ifjú egyszer azt tette meg , hogy lóháton ment valamelly távoli versenytérre, ott versenyben egy barátja lovát lovagolta s megméretése után azonnal vissza indúlt — az igy hátratett távol négyszáz (ang.) mértföldrlél alig valamivel levén kevesebb. Ménese ez idő szerint legnagyobb egész Angliában s kétszáznál több minden korú mént és kanczát számlál. — Főlovásza Snarry már félszázad óta szolgálja őt s fidus Achates-e mindenütt. Ha Sir Tatton valamelly ló ivadékágára nézve megtévedni találna, a bizalmas hü Snarry mindjárt közbeszól : „Nem, nem, Sir Tatton ! az anyja Hamptontól van ; nagyanyja van Comustól, nem anyja"; s több eféle. Neve, mint versenyló-tulajdonosé, már 1803-ban tűnik fel, 1829-ben lovagolt maga utoljára nyertest, de azért a versenyekben továbbá is vett részt. Mint falkanagy a leghatártalanabb népszerűségnek örvendett s egész hetven éves koráig tartott falkát és vadászott vele. A falkár és az ostorászok legjobb lovakkal voltak ellátva, mi csak ott történhetik, hol a gazda ítélete olly roppant tenyésztéssel párosúl. Sir Tatton ebólai Sledmeretöl tizenöt mértföldnyire Eddlethorpeban voltak, a korán kelő baronet fáradhatlansága azonban megsemmíté e távolságot. Soha sem várta ő a kakaskukoríkolást, sem a hajnal hasadását, hanem még gyertyavilágnál toppant Carter a falkár szobájába. Mennyire honos volt ö lóháton s milly kevéssé törődött a lovaglással , több példa bizonyítja. Szabója meghalt s ö csupán azért ment lóháton Londonba, hogy más szabót keressen magának — se dolgot végezvén haza lovagolt. Más ízben, negyedik Vilmos király halála után a kir. ménes árverés alá kerülvén, Sir Tatton Sledmereből Hampton Courtba lovagolt megnézni az eladó lovakat s visszafelé is lóháton tette a hosszú útat, azonban egy arab kancza nagyon fúrta a fejét s az árverés előtti napon újra lóra ült és megvette a kanczát. Bármennyire szereti is a lovakat, de a fogatokban nem leli kedvét. A négyes fogatot csaknem úgy gyűlöli, mint az udvari dísznadrág ot, mellybe egyetlen egyszer szorúlt életében, midőn a királynőnél tisztelkedett, de mellyet a tisztelgés után mint „semmirevaló izét" dobott le magáról. A baronet, lovásza Snarry Jakab és kedvencz vén lova : mindenik sajátságos jellem a maga nemében. A lovász ötven éve, a ló huszonegy éve szolgálja öt. — A gazda mindkettőre büszke s gyakran mondja : „En és lovam 110 évesek vagyunk."