Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-07-30 / 21. szám

335 anyjuk közeledett ! Már messziről rá ismertek s leguggoltak, elhallgattak valameny­nyen, mintha egymással akarták volna közleni örömüket folytonos csevegésükkel, a vén kócsag pedig a vastag ágak egyikére szállván , méltóságos kimért léptekkel a fészekbe ereszkedett alá s ott egymásután kielégité az elébe tátongó kis csőröket, a begyében hozott élelemmel. Több természetbúvár a kócsag élelméről szólván, azt állítja, hogy az soha fehér­hasú vagy más fajú kígyót nem eszik; ez azonban tévedés, mint annyi más is, miket már ez állatról mondottak s írtak, mert saját szemeimmel láttam, a mint egyszer reg­geli 8 óra tájban a hím kócsag haza térvén, mintegy l'A lábnyi hosszú fehérhasú kí­gyót hozott csőrében, mellynek azonnal az eg)ik kócsagfi fejét, a másik farkát ra­gadta meg, míg a harmadik szintén a maga részeért küzdött. A hogy a két szélső mindenik a neki jutott véget tartotta s falta be, csakhamar összeértek csőreik s e helyzetben olly sajátságosan vesztek össze, hogy sehogy sem állhattam meg hangos nevetés nélkül. Ezalatt azonban még a harmadiknak is kijutott adagja, mert a vén kócsag látván az igaztalan osztályt, elkapta a veszekedőktől prédájukat s pár csőr­vágással az annyi viszályt okozott kígyót darabokra szakítván elosztotta magzatjai között. Számtalan raás esetekben is láttam hogy kócsagok mászókat (reptilis) vittek csőrükben, már hogy azok kígyók voltak-e ? a nagy távolból fel nem ismerhetém ; de ha egy kócsag fiait kígyóval eteti — mit saját szemeimmel láttam — akkor ezt a többiek is teendik, mert e tekintetben az állatok kivételt nem tesznek. — Gyakorta nagy halakkal terhelten is érkeznek fészkűkhez s valahányszor ez történik, mind­annyiszor az egész kócsagosban átalános a mozgalom : mindenik iidvözli-e szép zsák­mány szerencsés birtokosát, valamennyi szem követi röptét, valamennyi nyak utána nyúlik a fészkekből, mellyek "felett elrepül, örömkiáltások, gyakorta irigy hangok is hallszanak s nemritkán valamelly erős csőr el is vitatja tőle a kedves eledelt, ha azt ügyes mozdulatok által nem képes megóvni. Ha valamelly nagyobb halat, melly begyében, hol a békákat, egereket s apró halacskákat szoktahaza hozni, el nem férvén, csőrében visz s véletlenül elejti : akkor a legnagyobb sietséggel utána rohan, hogy még a légben elkaphassa ; mert ha az egyszer a földre esett, legyen bár a legfinomabb rajnavízi csuka vagy a legízletesb ponty, ép úgy nem kell neki többé , mint nem törődik kicsinyeivel lia a fészekből kiestek. De la Tullaye báró egy sajátságos tényt ad elő , melly azonban gyakori s arról tanúskodik , hogy a kócsag aprói iránti szeretetének nem ritkán éltével áldozik : ha­lakat lesvén a vízpartokon, főleg éjjel, az ángolnák s más balak fogására kikötött horgos zsinegekre akadnak s felhasználandónak vélvén a kedvező alkalmat, a fogott halat a benne levő horoggal együtt befalják. A zsineg által most már fogságba esvén, addig dolgozik azon a szerencsétlen kócsag, míg végre nagy nehezen elszakíthatja s maga után czepelvén a hosszú madzagot, ez, alig hogy az erdőbeér, valamelly ágra csavarodván, végkép megakasztja őt annyira, hogy semmi módon nem levén ké­pes szabadulni, ott marad függve s éhen vesz. Magam is láttam egy száraz ágra csavarodott zsineget, mellynek alsó végén kiaszott kócsagfő fityegett, miről a test már lerohadt volt.

Next

/
Thumbnails
Contents